Kézilabda: életműdíjat kapott Németh András

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 16:56
null
Németh András 2020-ban (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet, archív)
Török Bódogról elnevezett életműdíjat vehetett át Németh András kézilabdaedző a magyar szövetség (MKSZ) évi rendes küldöttgyűlésén, pénteken.
Az MKSZ honlapja felidézi, hogy Németh játékosként az Úttörőstadion, a III. Kerületi TTVE, a Honvéd Szondi SE, a Tatai Rákóczi, majd a Ferencváros csapatát erősítette. Később edzőként dolgozott a Patex, az Építők, a III. Kerületi TTVE és a Gödöllő női, a Ferencváros, a Csepeli Papír és az Újpest férfi csapatainál.

Szakvezetői pályafutása egyik legjelentősebb időszaka a Ferencváros női együtteséhez kötődik, amellyel – a klub egyik legsikeresebb edzőjeként – 1992 és 2007 között hét-hét bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet szerzett, együttesével megnyerte az EHF Kupát, valamint döntőbe jutott a Bajnokok Ligájában és a KEK-ben is.

Később BL-döntős és KEK-győztes volt az osztrák Hypo Niederösterreich csapatával, majd 2009-ben a Vác edzője lett, jelenleg pedig szakmai igazgatóként tevékenykedik a Pest megyei csapatnál.

A magyar válogatott élén három időszakban dolgozott szövetségi kapitányként, 1998-ban, 2005–2007-ben, majd 2014–2015-ben. A nemzeti csapatot 99 találkozón irányította, győzelmi mutatója 75 százalékos, legnagyobb sikere a 2005-ös világbajnoki bronzérem volt. A 68 éves Németh András a mai napig jelentős oktató-képző tevékenységet folytat az utánpótlásban is.
Legfrissebb hírek

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Janurik Kinga: Most itt vagyok, és ez a legfontosabb!

Kézilabda
2025.09.16. 18:17

Ráérzett a Fradi gyenge pontjára a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.09.16. 09:24

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.14. 17:37

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52
Ezek is érdekelhetik