Kézilabda: a Tatai AC-ben folytatja pályafutását Tatai Péter

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.05.01. 16:00
null
Tatai Péter a nyári alapozást már Tatán kezdi meg (Fotó: Tatai AC/Facebook)
Az NB I/B-ben szereplő Tatai AC-ben folytatja pályafutását a 87-szeres magyar válogatott kapus, Tatai Péter – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán a klub.

A korábban a Veszprémben és Szegeden is megforduló hálóőr legutóbb a Csurgói KK-nál játszott, azonban elmondása szerint már szeretne több időt tölteni a családjával. „Harmincnyolc évesen sem érzem magam öregnek, kapusoknál nem ritka ez az életkor. Fizikailag rendben vagyok, azért döntöttem a váltás mellett, mert szeretnék több időt tölteni a családommal" – mondta Tatai, aki hozzátette, az elmúlt hat évben folyamatosan ingázott aktuális csapatai és az otthona között, s a heti nyolc-kilenc edzés, valamint a meccs sok időt vett el tőle.

Tatai Péter mesélt arról is, hogy Iváncsik Tamásnak – jelenleg ő ugyancsak a tatai együttest erősíti – is köszönhető az, hogy Tatára került. „Sokat mesélt a TAC-ról, nagyon dicsérte a várost, a csapatot, a körülményeket. Megkértem a menedzseremet, Nikola Eklemovicsot, hogy hívja fel a TAC vezetőit, és kérdezze meg, szükségük lenne-e egy kapusra. A válasz igen volt, onnantól pedig elég hamar megszületett a megállapodás, a nyári alapozást már itt kezdem."

A korábbi veszprémi és szegedi kapus arról is beszélt, hogy beiratkozott az ősszel induló kapusedzőképzésre, így ezen a téren is szeretné kipróbálni magát. „Szeretném úgy felépíteni az egészet, mint a pályafutásomat és benne maradni a kézilabdában. Ha aztán esetleg másképp alakul, akkor valami kreatív dologba fognék. Nagyon tetszik például a fák változatos megmunkálása, az asztalosok munkáját nagyra tartom."

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Női kézilabda Eb: újabb betegségek nehezítik a helyzetünket a bronzmeccs előtt

Kézilabda
2024.12.14. 12:23

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56

Sok a beteg, nem vesz részt a boszniai felkészülési tornán a Veszprém

Kézilabda
2024.08.27. 10:46

Rosta Miklós ismét román Szuperkupa-győztes

Kézilabda
2024.08.25. 20:02

Férfi kézilabda: a Kielce skalpját begyűjtve nyert tornát a Szeged

Kézilabda
2024.08.25. 19:20
Ezek is érdekelhetik