Férfi kézi BL: megfogyatkozva is meglepné az Aalborg a Veszprémet

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 15:08
null
Az Aalborg vezetőedzője szerint Lukas Sandell biztosan nem játszhat a Veszprém ellen (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Telekom Veszprém hazai pályán 36–29-re legyőzte az Aalborgot a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, így hétgólos fórral utazhatott a szerdai visszavágóra. A tetemes előny mellett az is a magyar csapat mellett szólhat, hogy a hírek szerint a dánok vezetőedzőjének, Stefan Madsennek legalább három játékosát nélkülöznie kell.

 

A jobbátlövő Martin Larsen és az irányító Sebastian Henneberg régóta nem bevethető sérülés miatt, rajtuk kívül a beállóBenjamin Jakobsent sem lehetett látni a keddi edzésen, míg a jobbátlövő Lukas Sandell és a balszélső Sebastian Barthold csak könnyített edzést végezhetett. Ráadásul a balátlövő Andreas Holst április 25-én, a Fredericia elleni meccsen eltörte az orrát, így még nem vehetett részt a csapat edzésén – számolt be róla a helyi Nordjyske Stiftstidendenapilap.

„Jelenleg azért küzdünk, hogy a pályán lehessenek a játékosaink. Jakobsen nem edzett, és szerdán sem játszhat. Barthold sem lesz ott, Sandell pedig továbbra is sérüléssel küzd, ezért kímélnünk kell. Elképzelhetetlen, hogy játsszon” – vallotta meg az Aalborg vezetőedzője, Stefan Madsen.

Ugyanakkor a Mors-Thy elleni bajnokit kihagyó Henrik Möllgaard parkettára léphet.

Dán sajtóhírek szerint minden jegy elkelt a mérkőzésre, így a Sparekassen Danmark Aréna lelátóján 5000 néző szurkol majd.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
18.45:
Aalborg HB (dán)–Telekom Veszprém (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 36–29 a Veszprém javára
20.45:
Kielce (lengyel)–Montpellier (francia) (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen:
31–28 a Kielce javára

CSÜTÖRTÖK
18.45:
Barcelona (spanyol)–Flensburg (német) (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 33–29 a Barca javára
20.45: THW Kiel (német)–PSG (francia) (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 30–30

Legfrissebb hírek

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
22 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
22 órája

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 20:36

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2025.09.10. 11:48

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37
Ezek is érdekelhetik