Férfi kézi BL: a PSG ikszre mentette a negyeddöntő első meccsét

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.05.11. 23:24
null
Rémili játéka is kellett a PSG-nek a döntetlenhez (Fotó: EHF)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a PSG hazai pályán a döntetlennek is örülhetett a Kiel ellen, míg a Barca a Flensburg otthonában került előnybe.

 

A PSG már a meccs elején ötgólos hátrányba került az erősen védekező Kiel ellen, a szünetben azonban csak két találat volt a franciák hátránya. A folytatásban Nedim Remili vezetésével egyenlíteni is tudott a PSG, de a vezetést egyszer sem vette át a meccsen, a végén tulajdonképpen az iksznek is örülnie kellett.

A Barca ellenben dominált a Flensburg otthonában, és sorozatban a hetedik BL-meccsét húzta be a német együttes ellen. A négygólos hazai vereség után kisebb csodára lenne szükség a 2014-es győztestől, hogy újra eljusson Kölnbe.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Flensburg (német)–Barca (spanyol) 29–33 (13–18)
Ld: Jakobsen 9, ill. Benali 8, Mem 6

PSG (francia)–Kiel (német) 30–30 (14–16)
Ld: Remili 8, Syprzak 7, ill. Sagosen 6, Pekeler 5

Legfrissebb hírek

Imre Bence 12 gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
21 perce

A Flensburgé az arany; Imre Bencéék Sipos Adriánékat felülmúlva bronzérmesek az Európa-ligában

Kézilabda
2025.05.25. 19:36

A Flensburg és a Montpellier játssza a férfi kézilabda El-döntőt

Kézilabda
2025.05.24. 20:03

Kézilabda: Imre Bence elégedett az első németországi idényével

Kézilabda
2025.05.17. 13:22

Magyar játékvezetők fújják a férfi kézilabda El bronzmérkőzését

Kézilabda
2025.05.15. 18:23

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 19:49

Csak egy kis szerencse hiányzott a nagy szegedi csodához

Kézilabda
2025.05.02. 15:48

Összekerült a Veszprémet kiejtő Magdeburg és a Szegedet búcsúztató Barca a férfi kézi BL négyes döntőjében

Kézilabda
2025.05.02. 14:18
Ezek is érdekelhetik