Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi balszélsője

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.04.20. 17:51
null
Szarka Adrienn az idény végén visszavonul (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
Bejelentette idény végi visszavonulását Szarka Adrienn, a Ferencváros korábbi balszélsője, aki 2018 óta az Alba Fehérvár játékosa – jelentette be a székesfehérvári kézilabdaklub a hivatalos honlapján.

A 30 éves játékos 2010 és 2017 között játszott az FTC-ben, ez idő alatt bajnokságot, Magyar Kupát és két KEK-et nyert a zöld-fehérekkel. 2017-ben Békéscsabára, majd egy évvel később Székesfehérvárra szerződött, ahol eddig 83 NB I-es mérkőzésen 107 gólt szerzett, de az új idényben már nem folytatja a játékot.

„Már a pályafutásom elején megvolt az elképzelésem arról, nagyjából hány éves koromig szeretnék játszani. Mindig is tudtam, hogy szeretnék idővel családot alapítani, ezt már a jelenlegi szerzősédem aláírásakor jeleztem a klub vezetése felé. Akkor még nem volt teljesen bizonyos, hogy ez a két év lesz az utolsó, most viszont úgy érzem, helyes döntést hoztam azzal, hogy az idény végeztével befejezem a pályafutásomat – idézi Szarka Adriennt az albakezi.hu. – Sokat gondolkodtam rajta, de nem volt túl nehéz meghozni a végső elhatározást. Azóta persze van bennem egy érdekes érzés, hogy már csak pár hét van hátra a szezonból és a játékos karrieremből. A legfurcsább pillanat szerintem az lesz, amikor júliusban nem kell majd újra edzésre jelentkeznem.”

A kiskunhalasi születésű játékos a jövőben sem szakad el a kézilabdától, a 2022–2023-as idénytől főállású utánpótlásedzőként dolgozik majd az Albánál.

„Mindig is tudatosan készültem a pályafutásom utáni életre. Régóta tudom, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Már a gimnázium elvégzése után elkezdtem az egyetemet, amelyen kézilabdaedzői és gyógytestnevelői végzettséget szereztem. Az elmúlt pár évben már aktív pályafutásom mellett is végeztem utánpótlásedzői munkát a klubnál, ezt fogom folytatni a jövőben is” – mondta Szarka, aki tizenöt évet játszott a felnőttek között.

Legfrissebb hírek

Gond nélkül nyert a Ferencváros Ljubljanában a kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.03. 20:00

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Az Alba Fehérvár legyőzte a Sopront a férfi kosár NB I idénynyitóján

Kosárlabda
2025.09.26. 21:43

Végre nem egyesélyes! – kezdődik a férfi kosárlabda NB I új idénye

Kosárlabda
2025.09.26. 09:56

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42
Ezek is érdekelhetik