Női kézi BL: Óriási a tartozásunk a szurkolóinknak – Elek Gábor

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.02. 09:48
null
Elek Gábor az elmúlt napokban azt sulykolta játékosaiba, hogy ne számolgassanak (Fotó: Földi Imre)
A fejeket csak megzavaró számolgatás helyett a legfontosabb és elsődleges kiindulási alap, hogy az FTC megnyerje a Krim Ljubljana elleni visszavágót a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcában.

Pokolian nehéz, szinte lehetetlen feladat vár az FTC női kézilabdázóira szombat délután Érden. Elek Gábor együttese hétgólos hátrányból vág neki a szlovén Ljubljana elleni, a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőért vívott párharc visszavágójának.

MOST MEGMUTATHATJÁK

Angela MALESTEIN, az FTC jobbszélsője: „Van még hatvan percünk ebben a párharcban, és ha nem hinnénk benne, hogy meg tudjuk csinálni, azt is mondhatnánk, hogy menjünk haza, ne is játsszuk le. Biztos vagyok benne, hogy jobbak leszünk, mint a múlt hétvégén, az első meccsen támadásban és védekezésben is sokat hibáztunk. Nagyon sajnálom a Ljubljanába minket elkísérő szurkolóinkat, hogy olyan játékot nyújtottunk. Most megmutathatjuk, hogy sok mindenen változtatni tudunk.”

Ott tartunk, hogy csoda kell – szögezte le a bajnoki címvédő zöld-fehérek edzője a második találkozó előtt. – Azt sulykoltam a lányokba a héten, hogy gyáván nem lehet kézilabdázni. Nem véletlen, hogy második-harmadik éve az idény ugyanebben a szakaszában omlunk össze, ha megijedünk a téttől, akkor ez lesz a vége. Azt emeltem ki, hogy most már tényleg nincs mitől tartanunk. Végignéztem minden adatot, fizikailag nincs túltervelve a csapat, ez mentálisan dől el. Ha megnézzük az első meccs hibáit a lövéseknél és a technikai hibákat, voltak olyan posztok, amelyek nagyon keveset hoztak. A Ljubljana sem volt rossz, de inkább mi teljesítettünk magunk alatt az első meccsen. Nagy hátrányunk volt, hogy ebben az összeállításban, a nemrég igazolt Ana Grosszal és Tatjana Brnoviccsal nem láttuk a szlovénokat, az pedig mégsem jelentett előnyt, hogy mi jobban meccsben vagyunk, amiről előzetesen is beszéltem.”

Elek szerint mindenki abból indult ki, hogy a Krim alig jutott tovább a csoportkörből, azonban rendkívül erős a játékoskerete és még van benne tartalék. A ferencvárosiakban is bőven van még, csak persze kérdés, meg tudják-e mutatni.

Ana Gros játéka most is kulcs lehet, és az is, hogy belőjük-e a helyzeteinket. Elmondtam a lányoknak is, olyan mérkőzés még nem volt, hogy nem hibáztunk ziccert, csak a száma nem mindegy – folytatta az FTC trénere. – Óriási a tartozásunk a szurkolóinknak is. Sok mindent megéltem már a Fradi kispadján, de azt, míg élek nem felejtem, ami Ljubljanában megtörtént a meccs után, hogy biztattak a szurkolóink, körbeállták a buszt és énekeltek. Voltunk már olyan helyzetben, hogy héttel kellett nyernünk a visszavágón, abból aztán az lett, hogy újra több góllal kikaptunk, mert az volt a fejekben, hogy mennyivel kellene vezetnünk. Azt kell sulykolni, hogy a meccset kell megnyerni és nem azt, hogy mekkora különbséggel. A legfontosabb, hogy győzzünk, aztán majd kiderül, hogy mire lesz elég.”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
16.00:
FTC-Rail Cargo Hungaria–Krim Mercator Ljubljana (szlovén) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
(Az első mérkőzésen: 26–33)

 

Legfrissebb hírek

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
5 órája

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40

Hazai győzelemmel kezdte a női kézi BL-t a Gloria Bistrita

Kézilabda
2025.09.06. 18:11

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Három magyar csapattal kezdődik a női kézilabda Bajnokok Ligája

Kézilabda
2025.09.06. 09:15
Ezek is érdekelhetik