Kézilabda: Terjék a Montpellier felnőttcsapatát célozza meg

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.04.21. 11:52
null
Fotó: NEKA
Először az utánpótlásban szeretne magának biztos helyet kiharcolni Terjék Roland, a Nemzeti Kézilabda Akadémia 17 éves játékosa, aki nyártól a 14-szeres francia bajnok, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Montpellier együttesében folytatja pályafutását.

 

A fiatal játékos csütörtökön az M4 Sport Sporthíradó című műsorában beszélt arról, hogy ehhez a lehetőséghez rengeteg munka és egy kis szerencse is kellett, hiszen tavaly nyáron egy németországi serdülőtornán figyeltek fel rá, ahol a magyar korosztályos válogatott éppen a franciák ellen kezdett, ő pedig jó teljesítményt nyújtott.

A Salgótarjánról, gyerekként kapusként induló játékos elmondta, a rövid távú céljai között az szerepel, hogy először az utánpótláscsapatban alkalmazkodjon a játékrendszerhez, megtanulja a nyelvet és helyet harcoljon ki magának, hosszú távon pedig természetesen szeretne odakerülni a felnőttegyüttesbe.

Terjék Roland elmondta, Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője, aki játékosként több évet is eltöltött külföldön légiósként, arra biztatta, hogy csak felszabadultan játssza a saját játékát és akkor nem lehet gond.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: a férfi NB I legfiatalabbjai Budakalászon pallérozódnak

Utánpótlássport
2025.10.11. 21:22

Kolics János: A hartai munka a pályafutásom megkoronázása

Utánpótlássport
2025.10.10. 20:08

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36
Ezek is érdekelhetik