Kézilabda: Addig jövök a válogatotthoz, amíg hívnak – Mikler Roland

– Kijelenthető, hogy az Izraellel szembeni kettős győzelem, és ezzel a részvétel kiharcolása a jövő évi világbajnokságon alapkövetelmény volt a válogatottól?
– Egyértelműen, ehhez nem is fér kétség – mondta a Nemzeti Sportnak a 37 éves Mikler Roland, a Pick Szeged és nemzeti együttesünk kapusa, a mieink kapitánya azt követően, hogy 31–22-re felülmúltuk az izraelieket a tatabányai visszavágón, ezzel összesítésben tízgólos különbséggel kijutottunk a jövő évi lengyel–svéd közös rendezésű vb-re. – Az idegenbeli meccs után bőven volt bennünk hiányérzet, ám az is igaz, hogy egyáltalán nem rossz csapat az izraeli. Kellemetlen a stílusa, játékosai alacsonyak, gyorsak, az irányítója pedig kifejezetten ügyes, kiválóan szervez. Nagy lövője ugyan nincs, azonban így is sikerült helyzeteket kialakítania mindkét mérkőzésen. Hullámzóan teljesítettünk, de a lényeg, hogy a minimális elvárásnak sikerült megfelelnünk, és kint vagyunk a világbajnokságon!

– Miért nem sikerült a szünetig meggyőző különbséget kialakítanunk a második mérkőzésen?
– Mivel csak eggyel nyertünk idegenben, az izraeliek előtt akkor még nyitva állt az ajtó. Az elején mindent meg is tettek azért, hogy ez így is maradjon, míg mi a legjobbunkat szerettük volna kihozni magunkból, talán túlzottan is, bár azért nem görcsöltünk. Bennünk van a jó teljesítmény, ezt mindenképpen meg akartuk mutatni, a második félidőben remélhetőleg sikerült is.

– Ismét váltották egymást Székely Mártonnal. Milyen érzés megosztani vele a feladatokat?
– Nagyon örülök ennek a felállásnak, szurkolok Marcinak, amikor ő véd, és ez fordítva is igaz. Lassan elszáll az idő felettem, jönniük kell a fiataloknak, az övék a jövő, úgyhogy boldog vagyok, amikor másnak jól megy a kapuban. Csak halkan jegyzem meg: addig jövök a válogatotthoz, amíg hívnak.

– Kétszázhuszonöt alkalommal viselte eddig a címeres mezt, ezt még kimondani is sok. Már akkor a csapat tagja volt, amikor a párharcot megelőzően legutóbb, 2005-ben az izraeliekkel játszottunk.
– Tényleg?! Brutális érzés, még elszámolni sem könnyű kétszázhuszonötig, nemhogy minden egyes válogatottságot átélni a pályán. Szép szám, lehet, hogy lesz még több is.

– Lelkileg hogyan dolgozta fel az Európa-bajnoki kiesést, amelyre rátett még egy lapáttal a közelmúltbeli Bajnokok Ligája-búcsú a Szegeddel?
– Nem volt könnyű az elmúlt néhány hónap, ám azért szép sportág a kézilabda ezen a szinten, mert folyamatosan követik egymást az új feladatok; például ilyen volt az is, hogy sikerrel abszolváljuk a vébéselejtezőt. Nem volt idő a rossz Eb-szereplésen sopánkodni. A Szegeddel hasonló a helyzet, a hétvégén már finálénak beillő elődöntőt vívunk a Veszprémmel a Magyar Kupában, erre koncentrálunk, szeretnénk megnyerni a sorozatot, nem akarunk a múlton rágódni.

– Az újabb kvalifikációval nagy kő esett le a játékosok szívéről? Megnyugodtak?
– Januárban talán még rajtunk volt a teher, de azóta nemigen foglalkozhattunk vele, mert mindenkit lekötött a bajnoki szereplés a klubcsapatával, többünknek pedig ott volt a BL meg az Európa-liga. A németországi felkészülési mérkőzéseken is tisztában voltunk vele, hogy bizonyítanunk kell, mégis inkább az építkezésen volt, van a hangsúly. Természetes, hogy most kissé megnyugodtunk, örülünk, és talán a közvélemény is újfent mellénk állt. Az ősszel viszont következik az Eb-selejtező, az év második felében bőven lesz még dolgunk.

A LENGYEL–SVÉD KÖZÖS RENDEZÉSŰ VILÁGBAJNOKSÁGRA MÁR KIJUTOTT CSAPATOK
Argentína, Bahrein, Belgium, Brazília, Chile, Dánia (címvédő), Dél-Korea, Észak-Macedónia, Franciaország, Horvátország, Irán, Izland, Katar, Lengyelország (rendező), MAGYARORSZÁG, Németország, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Svédország (rendező), Szaúd-Arábia, Szerbia és Uruguay