Veszprém: visszavonulása után rendőrnek állhat a svéd légiós

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.08. 13:06
null
Visszavonulása után rendőrnek állhat Andreas Nilsson (Fotó: Szabó Miklós)
A Telekom Veszprémet nyolc éve szolgáló Andreas Nilsson a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen iratkozott fel a klub ezergólos játékosai közé. A Hamburgtól 2014-ben szerződtetett svéd beálló az SzPress Hírszolgálatnak beszélt az álomhatár eléréséről, valamint arról is, hogy karrierje befejeztével akár rendőrnek is állhat.

 

„Büszke vagyok mind az ezer gólomra, különösen azokra, amelyekre nehéz, már-már vert helyzetben nagy szüksége volt a csapatomnak. Szívesen szolgálom a Veszprémet, de a klubom is ezer jelét adta és adja annak, hogy számít rám. Nem érzem magamat idegennek vagy vendégnek Magyarországon, nem udvarolni akarok, de Veszprém tényleg a szívemhez nőtt” – mondta az SzPress Hírszolgálatnak Andreas Nilsson, aki a Hamburg 2013-as, váratlan BL-győzelmét követően is a Bundesligában képzelte el jövőjét, ám a német klub időközben a csőd szélére került.

Cseppet sem zavarja Nilssont, hogy volt csapattársai, Nagy László, Momir Ilics és Gulyás Péter a „főnökei” lettek. Elmondta, számára útmutató a volt bajtársak előrelépése, de B-opcióként felvetődött az is, hogy rendőrnek áll Svédországban.

„Csak örülni tudok annak, hogy a pályán megszerzett tudását Nagy Laci sportigazgatóként, Momo (Ilics) és Peti (Gulyás) pedig a csapatunk vezetőjeként tudja kamatoztatni. Ez jó forgatókönyv, amely nekem is útmutató lehet. Egyelőre azonban nem vagyok biztos abban, hogy mindenképpen a kézilabda vonzáskörében szeretnék maradni, ámbár szívesen állnék egy rólam elnevezett kézilabda-akadémia élére. A B-tervem az, hogy visszavonulásom után a svéd rendőrség állományához csatlakozok, ott ugyanis nagyon sok vonzó lehetőség kínálkozik számomra.”

A 130 kilós svéd beállós kitért a Veszprém csütörtöki, PSG elleni BL-meccsére is.

„Nehéz lesz a papírformára rácáfolni, de most is úgy kell kimennünk a pályára, hogy nem ismerünk előre lefutott mérkőzést. Tavaly szeptemberben mindenki a csodájára járt annak, hogy az átszervezett csapatunk Veszprémben 34–31-re legyőzte a PSG együttesét, de ennél is többet mond az, hogy a csoport élére állt ellenfelünk csak eggyel többször hagyta el a pályát győztesként, mint mi, és az eddigi 13 mérkőzésén csupán néggyel több gólt lőtt az Építőknél. Ha csapatként küzdünk, és egy kis szerencsénk is lesz, nagyon megnehezíthetjük a párizsiak dolgát.”

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
14. FORDULÓ, CSÜTÖRTÖK
A-CSOPORT
18.45:
Pick Szeged–Montpellier HB (francia) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
20.45:
Paris Saint-Germain (francia)–Telekom Veszprém (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.07.13. 09:01
Ezek is érdekelhetik