Női kézi NB I: új csarnokban a Kisvárda az orosz–ukrán háború miatt

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.01. 18:44
null
Illusztráció: kisvardaikezi.hu
Az orosz–ukrán háború miatt a Magyar Honvédség birtokba vette a női kézilabda NB I-ben szereplő Kisvárda sportcsarnokát, a klub ideiglenesen a helyi Szent László Katolikus Gimnáziumban folytatja a munkát, s játssza majd a meccseit – írja a kisvardaikezi.hu.


„A város vezetése jelezte nekünk, hogy a magyar honvédség birtokba veszi a csarnokot, ezért ki kell onnan költöznünk. Nem volt egyszerű a megszervezni, hiszen mindössze egy napunk volt a költözésre, de természetesen megértjük, mert ez egy különleges helyzet”
– mondta el Csendes Major Flóra, a Kisvárda technikai vezetője a klub honlapján.

Az együttes kedden már a Szent László Katolikus Gimnáziumban edzett, itt játssza majd a bajnoki meccseit is. A klub utánpótláscsapatai szintén ebben a csarnokban fognak versenyezni.

„Az iskola vezetésével sikerült megegyeznünk, nagyon segítőkészek voltak, így zavartalanul tudunk készülni. A Magyar Kézilabda-szövetség is készséges volt, napokban hitelesítjük a csarnokot, hogy élvonalbeli mérkőzéseket tudjunk rendezni. Eddig minden gördülékenyen működik, de van még feladatunk bőven, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átállás.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

Kézilabda
2025.07.07. 20:46

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
2025.07.07. 11:03

A francia kézilabdázó távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Kézilabda
2025.07.05. 13:04

Kézilabda: rögös úton halad az Eb felé az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.04. 11:09

Női kézi NB I: a játékosok szakmai fejlődése a fő cél Kozármislenyben

Kézilabda
2025.07.03. 10:49
Ezek is érdekelhetik