Női kézi NB I: Fehérvárról igazolt beállót az Óvár

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.30. 12:39
A következő idénytől visszatér a női kézilabda NB I-ben szereplő Mosonmagyaróvárhoz Bardi Fruzsina, az Alba Fehérvár beállója – írja a klub közleménye.

Bardi a 2014–2015-ös idényben érkezett a Mosonmagyaróvárhoz, ahol öt évadot töltött el. A beálló 2020 nyarán igazolt az Alba Fehérvárhoz, 74 gólt szerzett a bajnokságban első idényében, míg a jelenlegi kiírásban tizenötnél tart.

„Nagy örömmel jövök vissza, alig várom már, hogy ismét az MKC játékosa legyek.Tizennyolc évesen érkeztem Mosonmagyaróvárra, még Róth Kálmán edzősége idején és nagyon sok élmény, remek mérkőzés köt ehhez a klubhoz. Valóban úgy érzem, hogy hazajövök most és ez nagyon motivál, boldoggá tesz, hogy a klub újra játéklehetőséget ad nekem. Természetesen mindig figyeltem az MKC eredményeit, olvastam a híreket, és örülök annak, hogy a csapat egyértelműen fejlődik. Kicsit sajnáltam is, hogy én kimaradtam a bronzérmes évből, a nemzetközi kupaszereplésből, de azt gondolom, hogy az Albánál töltött időszak hasznos volt a számomra. Többet játszottam támadásban és védekezésben is, így tapasztalatokat szereztem, ami nagyon jót tett az önbizalmamnak. Az első évem kimondottan jól sikerült Székesfehérváron, a mostani másodikra ez már kevésbé igaz, mert sérülés és a Covid is gátolt. A bajnokságból hátralévő mérkőzéseken szeretném is segíteni az Alba csapatát, hiszen egyáltalán nem bántam meg, hogy itt játszottam. Ez a két év segített abban, hogy jobb játékos legyek és nagyon remélem, hogy ezt a nyártól majd Mosonmagyaróváron is be fogom bizonyítani” – mondta el Bardi az aláírást követően.

Az Óvár korábban Albek Anna és osztrák Ines Ivancok igazolását jelentette be.

Legfrissebb hírek

Az Esztergom legyőzte a Mosonmagyaróvárt a női kézi élvonalban

Kézilabda
5 órája

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
15 órája

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11
Ezek is érdekelhetik