Női kézi: a beálló visszatér a Siófokhoz az FTC-től

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.02. 12:38
null
Sirián Szederke (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Egy hónap után távozik az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatától Sirián Szederke, aki visszatért a Siófokhoz – számolt be róla mindkét klub a hivatalos honlapján.

Az FTC február elején – Julia Behnke sérülése miatt – vette kölcsön a 27 éves beállót a Balaton-partiaktól.

Sirián Szederke a saját kérésére tért vissza a Siófokhoz – olvasható a fradi.hu-n.

A Győrrel kétszeres Bajnokok Ligája-győztes játékos két NB I-es és három BL-találkozón szerepelt a Ferencvárosban.

„Azzal a céllal igazoltam a Fradihoz, hogy az idény végéig segíteni tudjam a céljai elérésében
– idézi a siofokkc.hu Sirián Szederkét. Az elmúlt napokban egyeztettem Uros Bregarral (a Siófok vezetőedzőjével – a szerk.) és a Ferencváros vezetőivel is, és arra az elhatározásra jutottam, hogy visszatérek klubomhoz. Sok tapasztalattal gazdagodtam az elmúlt egy hónap alatt, köszönöm a lehetőséget mindkét klubnak. Jó érzés volt visszatérni Siófokra, a csapat és a stáb is nagy örömmel fogadott. Most már minden erőmmel azon leszek, hogy elérjük céljainkat az idei szezonban.”

Az FTC február 21-én az idény végéig kölcsönvette az olimpiai, világ- és Európa-bajnok francia beállót, a korábban a Győri Audi ETO-ban megfordult Béatrice Edwige-t.

„Szederke nagy segítségére volt a csapatunknak, amelybe gyorsan beilleszkedett, és úgy gondolom, jól is érezte magát nálunk – nyilatkozta Görög Zsolt ügyvezető igazgató az FTC hivatalos honlapjának. – A játékos segítőkész és rugalmas volt, amikor megkerestük a kölcsönvételi szándékunkkal, épp ezért mi is így álltunk az ő kéréséhez, miszerint, ha lehet, akkor szeretne visszatérni Siófokra, ahol a következő idényt is tölti. Örültem volna, ha Szedi velünk marad az idény végéig, de két beálló, Kisfaludy Anett és Béatrice Edwige így is a csapat rendelkezésére áll, valamint bízunk benne, hogy Julia Behnke is minél előbb bevethető lesz, vagyis a keret adott a célok eléréséhez.”


Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
12 órája

Jensen szerint egy szakértő véleménye miatt maradhatott le egy igazolásról a Fradi

Kézilabda
18 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
21 órája

Nagy csatában maradt alul az FTC Brestben

Kézilabda
2025.11.08. 19:32

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30
Ezek is érdekelhetik