| GYURKA János Született: 1962. március 18., Zirc Sportága: kézilabda Posztja: átlövő Klubjai játékosként: Veszprémi Építők/VÁÉV Bramac (1979–1991), Hameln (német, 1991–1992), Fotex Veszprém (1992–1996) Első válogatottsága: 1981. március 24., Prijedor, –Jugoszlávia 23–28 Utolsó válogatottsága: 1995. október 1., Nagytapolcsány, –Szlovákia 27–27 Válogatottság/gól: 191/662 Kiemelkedő eredményei játékosként: olimpiai 4. (1988), vb-2. (1986), vb-6. (1990), 4x magyar bajnok (1985, 1986, 1994, 1995), 8x MNK/MK-győztes (1984, 1988–1991, 1994–1996) Klubjai edzőként: Bärnbach/Köflach (osztrák, férfi, 1999–2001, 2005–2008), Hypo NÖ (osztrák, női, 2001–2002), Balatonfüred (férfi, 2004–2005), Veszprém Beton KC/Veszprém Barabás KC (női, 2008–2012), női juniorválogatott (2010–2011), NEKA (2013–2018), férfi juniorválogatott (2013, 2016–2017), fiú ifjúsági válogatott (2014–2015, 2018), Mosonmagyaróvári KC (női, 2020–) Kiemelkedő eredményei edzőként: 3x osztrák bajnok (férfiak: 2000, 2001; nők: 2002), magyar bajnoki 3. (nők, 2021), junior-vb-5. (férfi, 2017), ifjúsági Eb-2. (fiú, 2014) |
Pénteken tölti be a hatvanadik életévét a 191-szeres válogatott, világbajnoki ezüstérmes Gyurka János. A játékosként négyszeres bajnok és nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, korábbi kiváló balkezes átlövőt a pályán és az elmúlt évtizedekben edzőként is a higgadtság és a nyugalom jellemezte, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy szakvezetőként is nyert már bajnoki címeket.
„Nem gondolom, hogy bármiről is számot kellene vetnem most, hogy elértem a hatvanat, hiszen nincs vége semminek – mondta lapunknak az ünnepelt, aki 2020 nyara óta a női NB I-ben legutóbb bronzérmes Mosonmagyaróvárt irányítja. – Kerek születésnap, ami ennél többet nem jelent. Nem foglalkozom azzal, hogy hatvanéves lettem, hála istennek, jó az egészségi állapotom, nagyon jó közegben dolgozhatok, tehát főként a feladataim foglalkoztatnak – az, hogy eredményesen és annak megfelelően szerepeljünk, amit vállaltam.”
Gyurka nem hiszi, hogy az aktív játékosok gondolataiban sportkarrierjük során az is motoszkál, hogy mi lesz velük „öreg” korukban, hiszen élsportolóként rengeteg kihívásnak kell megfelelniük.
„Inkább azt sajnálom, hogy az a tudomány, amely most a kezünkben van, játékoskoromban nem volt meg, és nem így dolgozhattunk, amivel talán kitolhattuk volna az aktív pályafutásunkat – folytatta a tréner. – Annak viszont örülök, hogy a kézilabda mellett maradtam, mert ebben nőttem fel, ez az életem és most is ebben a közegben tevékenykedhetek – ez rendjén is van, és elégedettséggel tölt el. Szerencsésnek vallom magam, hiszen azt csinálhattam, amit imádok, és az elmúlt huszonkét évben, immár edzőként is azt csinálom, amit szeretek. Ez a munka megköveteli, hogy naprakész és felkészült legyél, és nagyon fontos, hogy mindig megújulj, ami viszont nem korfüggő.”
