Férfi kézi: Lengyelországba adja kölcsön irányítóját a Veszprém

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.15. 18:21
null
Fazekas Gergő a következő két idényt Lengyelországban tölti (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
Fazekas Gergő a 2022–2023-as, valamint az azt követő idényt is a lengyel férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Wisla Plocknál tölti kölcsönben. Mint ismert, a fiatal irányító nyártól tartozik majd a Telekom Veszprém kötelekéhez – írja a bakonyiak közleménye.


A magyar válogatott friss keretében is helyet kapó Fazekas jelenleg a Fejér-B.Á.L. Veszprém játékosa. A Telekom Veszprémhez négy évre írt alá a következő évadtól, a klub már akkor jelezte, hogy az első két évben külföldre adja kölcsön a 2003-as születésű tehetséget.

A lengyel liga második helyén álló klub az Európa-ligában is érdekelt. A csapatot a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a korábban a Veszprémet szintén irányító Xavier Sabaté vezeti.

„Fazekas Gergő kölcsönben a Wisla Plock csapatában folytatja pályafutását. Mint arról már korábban beszámoltunk, klubunk négyéves szerződést kötött a magyar utánpótlás egyik legreményteljesebb tehetségével, Fazekas Gergővel, akit az első két évben klubunk egy hasonló rendszerben játszó, nemzetközi kupában is érdekelt, erős európai csapatba ad kölcsön, hogy megerősödve, külföldi tapasztalattal állhasson majd be a Veszprém kötelékébe” – írja a klub közleménye.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.07.13. 09:01

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30
Ezek is érdekelhetik