Női kézi: két játékost igazolt a Siófok a francia élvonalból

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.11. 11:27
null
Franciaországból erősít a Siófk (Fotó: siofokkc.hu)
A szenegáli válogatott beálló, Hawa N'Diaye és a francia balátlövő, Dounia Abdurahim is a női kézilabda NB I-ben szereplő Siófoknál folytatja a pályafutását a 2022–2023-as idénytől – írja a Balaton-partiak honlapja.


A francia válogatottban is pályára lépő Abdurahim és francia-szenegáli kettős állampolgár N'Diaye is a Toulon együttesétől igazol a klubhoz.

„A jövő évi keret kialakításánál az volt a legfontosabb feladatunk, hogy találjunk olyan játékosokat, akik hármas védőként hatékonyak tudnak lenni. Sokszor elmondtam már, hogy számomra a védekezésnél kezdődik minden. Az idén látottak alapján pedig teljesen egyértelmű, hogy ezen a területen erősödnünk kell. Hawa N'Diaye ebből a szempontból remek választás. Ugyanezen szempontok alapján döntöttünk Dounia Abdurahim leigazolása mellett. Lehetőségünk nyílt rá, hogy mindkét játékost leigazoljuk a Toulonból. Roppant elégedett vagyok, hogy sikerült megszereznünk őket, erős és határozott karakterek, akiken az első perctől kezdve azt éreztem, hogy a Siófokot részesítik előnyben” – mondta el Uros Bregar, a Siófok vezetőedzője a klub honlapjának.


A kép kattintásra nagyobb lesz!
A kép kattintásra nagyobb lesz!

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: nyeretlen maradt a Budaörs és a Dunaújváros is

Kézilabda
2025.09.27. 19:38

Bukovszky Anna a DVSC elleni vereség után: Nem szabad eltemetni magunkat

Kézilabda
2025.09.25. 11:51

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08
Ezek is érdekelhetik