Női kézi: egy kapus és egy beálló érkezését jelentette be az FTC

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.02. 13:41
null
(Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/kezilabda/noi-kezilabda/hirek/kapust-es-beallot-igazoltunk">Fradi.hu</a>)
Bíró Blanka és Julia Behnke sérülése miatt a Ferencváros női kézilabdacsapata szerződtette kapusposztra Suba Sárát, beállóként pedig Sirián Szederkét – derült ki a Fradi.hu közleményéből.

Mint ismert, a beálló Julia Behnke térdét meg kellett műteni, így nagyjából két hónapig nem játszhat csapatában, míg a magyar válogatott kapus, Bíró Blanka a teljes idényre kidőlt. A Ferencváros ezért két igazolást is végrehajtott február elején a tehermentesítés érdekében.

„Sajnálatos, ami Juléval és Blanival történt, bízom benne, hogy a körülményekhez képest gyors és teljes lesz a felépülésük, de nem adtuk fel a céljainkat erre az idényre sem, ezért feltétlenül igazolnunk kellett, hogy az egyedül maradt Kisfaludy Anettet és Janurik Kingát tehermentesíteni lehessen” – mondta az FTC kézilabda-szakosztályának ügyvezető igazgatója, Görög Zsolt a Fradi.hu-nak.

Gyors tárgyalások után eldőlt, hogy kapusposzton az MTK-nál szereplő, junior-világbajnok FTC-kölcsönjátékos, Suba Sára tér vissza klubjához, míg beállóként Siófokról igazol a Ferencvároshoz a Győrrel kétszeres BL-győztes Sirián Szederke.

„Kézenfekvő volt, hogy a csapatot, az edzői stábot és az itteni munkát tökéletesen ismerő junior-világbajnok kapust, Suba Sárát hívjuk vissza, aki kölcsönben szerepelt az MTK-nál, az utóbbi években pedig rendszeresen védett az NB I-ben – folytatta az ügyvezető. – Itt szeretném megköszönni az MTK vezetőségének hozzáállását, amellyel lehetővé tette, hogy Saci az idény közepén kerüljön vissza a Népligetbe. Sirián Szederke kölcsönbe érkezik hozzánk, és nagyon örülök, hogy személyében nemzetközi szinten is tapasztalt, rutinos játékos csatlakozik a kerethez. Szeretném hangsúlyosan megköszönni a Siófok vezetőségének, s különösen ügyvezetőjének, Fodor Jánosnak, hogy ennyire készségesen állt az ügyünkhöz, rendkívül nagyvonalú és segítőkész volt a tárgyalások során. Hiszem, hogy a magyar kézilabda érdeke is, hogy a Ferencváros jól szerepeljen a nemzetközi porondon, és Fodor János is ennek érdekében döntött játékosa kölcsönadásáról.”

Legfrissebb hírek

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Női kézi NB I: 5+1 igazolás, akikre érdemes figyelni a következő idényben

Kézilabda
2025.08.27. 09:30

Felkészülés: döntős a DVSC, az FTC és a Győr is

Kézilabda
2025.08.22. 21:47

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Allan Heine szerint a Ferencváros sikerre van ítélve Jesper Jensennel

Kézilabda
2025.08.08. 11:09

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08
Ezek is érdekelhetik