Kézilabda: Megvan, és meg is lesz a munkának az eredménye – Hajdu János

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.05. 12:15
null
Hajdu János szerint a közeljövőben lesznek olyan végzősei a NEKA-nak, akik átlövő poszton is bizonyítják a tehetségüket (Fotó: neka.hu)
A Sport Tv Kézivezérlés Extra című műsorában Hoffmann László, a Mosonmagyaróvár szakmai igazgatója a magyar kézilabda problémáiról és a hazai utánpótlásképzésről is beszélt, a NEKA-n lévő munkáról többször szót ejtett. Erre reagált az akadémia honlapján Hajdu János női szakágvezető.


Mint ismert, Hoffmann többek között az alábbit is mondta a műsorban: „Négyszemközt beszélgettem Mocsai Lajossal, és azt mondta, nem gondolta volna, hogy a NEKA-n tíz év alatt egy átlövőt nem tudtak kinevelni, nemhogy a magyar válogatottba, a magyar NB I-be sem."

Hajdu János, a NEKA női szakágvezetője több játékost is kiemelt, akik az együttes növendékei voltak, – azóta pedig már a magyar válogatottban is számításba veszik őket –, köztük Vámos Petrát, Fodor Csengét, Albek Annát és Pásztor Noémit. Elmondta, jelenleg 28 női játékosuk szerepel az NB I-ben.

Hozzátette: „A közeljövőben, 2-3 éven belül végzőseink közül várható, hogy lesznek olyanok, akik átlövő poszton is bizonyítják majd tehetségüket."

A női válogatott korábbi szövetségi kapitánya a NEKA eredményeiről is beszélt.

„Megvan és meg is lesz a munkának az eredménye. Sokatmondó tény, hogy 2013. óta 19 bajnoki címet szereztek csapataink úgy, hogy az elmúlt két évben nem hirdettek végeredményt a korosztályos bajnokságokban, ezzel több éremesély úszott el." (...) „Velünk nem szimpatizálók vagy minket kritizálók közül többen legyintenek az utánpótlás-válogatott eredményekre, mi büszkék vagyunk arra, hogy a legutóbbi világversenyeken tíz-tíz NEKA játékos szerepelt az Európa-bajnok junior, valamint ifjúsági csapatban."

A műsorban elhangzott, hogy Herczeg Lili, akit 2019-ben a NEKA adott kölcsön a Mosonmagyaróvárnak, mindennap sírt, mert először találkozott felnőtt emberekkel az öltözőben. Erre is reagált Hajdu János.

„Milyen közösség, öltöző az, ahol a bajban lévő, kiesőjelölt csapathoz segítségként érkező, szerény kislánynak ezt kell megélnie? Lili akkor 18 éves volt, egy utánpótlás-akadémiáról került egy NB I-es csapathoz, ami számára nyilván hatalmas ugrás volt, szembesült a „profi világgal”! Ennek ellenére ő abszolút megállta a helyét, sokszor bravúrosan. Teljesítményével komoly szerepet játszott abban, hogy az MKCSE bent maradt az NB I-ben, majd két év múlva bronzérmes lett."

Továbbá elmondta, nagyon jó a kapcsolat a NEKA és a Mosonmagyaróvár között, de azt is elárulta, hogy Hoffmann László miért fordult hozzá azonnali segítségért.

„Évek óta nagyon jó a szakmai és emberi kapcsolatunk valamennyi klubbal, így a Mosonmagyaróvárral is, konkrétan említhetném Pásztor Noémi példáját is, aki szintén NEKA-nevelésű játékos, és az én segítségemmel került a csapathoz, jelenleg beállósként 41 góllal harmadik a házi góllövőlistán. Jó barátom, Gyurka János vezetőedző elismerően hívott fel, és megköszönte, hogy odairányítottam Noémit. 2021. december elején Hoffmann László azonnali segítségért fordult a „képzési hiányosságokkal dolgozó” NEKA-hoz, mert azonnal szerette volna leigazolni a korosztály egyik legtehetségesebb beállóját, a 17 éves Juhász Katát. Az érettségi előtt álló játékos érdekében a szülőkkel egyetértve a beállót nem engedtük el."

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik