Férfi kézi: argentin játékost szerződtetett az Eger

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.05. 16:38
null
Franco Gavidia Egerben folytatja pályafutását (Fotó: handballeger.hu)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Eger a hivatalos honlapján bejelentette, szerződtette az argentin Franco Gavidiát, aki a védelem megszilárdításában játszhat főszerepet.

 

Franco Gavidia svájci, lengyel és spanyol élcsapatok színeiben szerzett nemzetközi tapasztalattal érkezik az SBS-Eger együttesébe – ő a klub történetének első argentin légiósa. A játékos legutóbb a spanyol élvonalban jelenleg sereghajtó Antequerából igazolt Magyarországra.

„A védelem megszilárdítását tartom a legfontosabb feladatnak, ezért úgy döntöttünk, hogy Egerbe csábítjuk Francót – fogalmazott az Eger vezetőedzője, Tóth Edmond a klub honlapjának. Éveken keresztül szerepelt a spanyol első osztályban, amelyből remek »ajánlólevéllel« érkezik. Nemcsak fizikai erejével, hanem csupa szív játékával is nagyban hozzájárulhat az eredményesebb tavaszi folytatáshoz.”

Franco Gavidia a klub második téli szerzeménye. Korábban a Tatabányáról visszatérő Molnár Balázs érkezéséről számolt be a csapat.

Legfrissebb hírek

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37

Nagy csatában verte meg az ETO a Csurgót a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.05. 19:31

Férfi kézilabda NB I: háromgólos komlói siker a NEKA ellen

Kézilabda
2025.09.04. 20:14

Minden labdáért nagyon kell küzdeni komlói mezben

Kézilabda
2025.09.03. 13:37

A nyolcadik hely az újonc Budai Farkasok célja a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 11:02

Szoros meccset nyert meg az FTC Balatonfüreden a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.08.31. 16:47

A Szeged könnyed győzelmével kezdődött a férfi kézilabda NB I új idénye

Kézilabda
2025.08.28. 19:23

„Ragyogásra született” – ilyen a szegedi kézilabdacsapat új meze

Kézilabda
2025.08.28. 17:32
Ezek is érdekelhetik