Női kézi-vb: az IHF a torna után megvizsgálja a bővítés hátrányait

Vágólapra másolva!
2021.12.06. 08:45
null
Musztafa szerint a gyengébb csapatoknak esélyt kell adni a fejlődésre (Fotó: AFP)
Először vesz részt 32 csapat a női kézilabda-világbajnokságon, ami sokak szerint nem feltétlenül szerencsés, hiszen óriási különbségek vannak egyes válogatottak között. Ennek kapcsán szólaltatta meg a dán TV 2 Hasszan Musztafát, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) elnökét.


„Szeretnék valamit leszögezni: a világbajnokság után értékeljük, mik voltak az előnyei és a hátrányai a bővítésnek. Majd tanulmányozzuk, hogy a jövőben is érdemes-e harminckét csapattal folytatni
– mondta el az egyiptomi sportvezető.

Musztafa Brazíliát emelte ki, mondván, amikor elkezdték a munkát a szövetségnél, akkor még a kézilabda szinte nem is létezett országban, de 2013-ban már világbajnok lett.

„Nem minden csapat erős a mezőnyben, de lehetőséget adunk számukra a fejlődésre Dánia, Svédország és más együttesek elleni találkozókon.”

HÉTFŐI PROGRAM
KÉZILABDA
NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, SPANYOLORSZÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
E-CSOPORT (Llíria)
18.00:
Csehország–Szlovákia (Tv: M4 Sport)
20.30: Magyarország–Németország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
F-CSOPORT (Granollers)
18.00:
Tunézia–Kongó
20.30: Dánia–Dél-Korea
G-CSOPORT (Castelló)
18.00:
Brazília–Paraguay
20.30: Horvátország–Japán
H-CSOPORT (Torrevieja)
18.00:
Argentína–Kína
20.30: Spanyolország–Ausztria

Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir: A cél a csoport első helye

Kézilabda
2025.05.22. 20:38

Három kontinensről kapott ellenfelet a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokságra

Kézilabda
2025.05.22. 18:38

Női kézilabda: a magyar válogatott az első kalapba került a világbajnokság sorsolásán

Kézilabda
2025.05.14. 11:26

Megvannak a 2025-ös női kézi-vb helyszínei – itt játszunk, ha kijutunk

Kézilabda
2024.12.03. 13:34

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42

Egy góllal győzött Győrben a női kéziválogatott

Kézilabda
2024.07.13. 16:15
Ezek is érdekelhetik