Kézilabda: Elek szerint az FTC hatékonyabb lett a végjátékban

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.01. 13:34
null
Elek Gábor a bajnoksággal kevésbé volt elégedett, mint a Bajnokok Ligájával (Fotó: Földi Imre)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának vezetőedzője, Elek Gábor az őszi erőltetett menet mellett a válogatott vb-kilátásairól, lehetséges ambícióiról is szót ejtett a Digi Sport napindító műsorában.

 

„Nagyon túlfeszített ősz volt, és gondolom, így lesz jövőre is – mondta Elek Gábor csapata feszített meccsprogramjának kapcsán. – Azt gondolom, hogy ez már kicsit túlmegy azon, amit a női szervezet egészségesen elbír. A legutóbbi két meccsig volt esélyünk, a Győr és a Bukarest elleni, elvesztett mérkőzés jobban is alakulhatott volna, de annyi energiát vesztettünk már az előző tizenöt mérkőzésen, hogy nem volt meg a kellő lelki és fizikai erő, főleg koncentrációban. Bukarestben látszott, hogy mentálisan elfáradtunk.”

Az FTC hetven nap alatt tizenhét tétmérkőzést játszott a Bajnokok Ligájában és az NB I-ben. Elek elmondta, miben lát fejlődést:

„Apróságok döntenek el egyes végjátékokat, és ebben nagyot léptünk előre: amiket két-három éve még elveszítettünk, azokat most a magunk javára tudtuk billenteni. Két-három éve is nyilatkoztam, hogy a gyerekeket azért fel kell nevelni – a kézilabdás evolúció ilyen. A bajnoksággal kevésbé voltam elégedett, mint a Bajnokok Ligájával, mert sokszor nehezítettük meg a saját dolgunkat. Amikor kicsit spórolhattunk volna, akkor is teljes gázon kellett mennünk, és ez az utolsó hétre előjött. A Bukarest elleni első félidő sikerült a legjobban, Rosztovban volt a legnagyobb lelki erőnk, a Breszt elleni meccs pedig valahol a kettő között van.”

Elek Gábor – hét játékossal együtt – 2024-ig szerződést hosszabbított az FTC-ben, és erre a bizalom jeleként tekint. A nyár végéig szövetségi kapitányként is dolgozó szakember – akinek a helyét barátja, Golovin Vlagyimir vette át – a válogatott vb-esélyeiről is szót ejtett: „Kívánom magunknak, hogy érjük el a célokat, de nem lesz könnyű nyolc közé jutni. Ha nem sikerül, akkor sincs dráma, mert ez egy olimpia utáni első világverseny, sehova sem kvalifikál. Kísérletezni kell, és lerakni az alapokat 2024-re. Nekem erről markáns véleményem van: cél a párizsi olimpia, és ehhez ez az első lépcsőfok.”

A teljes beszélgetés Itt megtekinthető.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: nyeretlen maradt a Budaörs és a Dunaújváros is

Kézilabda
2025.09.27. 19:38

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Bukovszky Anna a DVSC elleni vereség után: Nem szabad eltemetni magunkat

Kézilabda
2025.09.25. 11:51

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29

Janurik Kinga: Most itt vagyok, és ez a legfontosabb!

Kézilabda
2025.09.16. 18:17
Ezek is érdekelhetik