Kézilabda: „A határon túli sportolóinkra erőforrásként kell tekintenünk”

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.21. 14:12
null
Fotó: mksz.hu
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) 2018-ban indította el a határon túli programját, amelynek célja a Felvidéken, a Partiumban, a Székelyföldön és a Délvidéken nagy hagyományokkal rendelkező, tömegbázissal bíró sportszervezetek támogatása – áll az mksz.hu oldalon.

 

„A program alapvető célja túlmutat önmagán, a sporton, mivel a helyezésekben mért eredményeken túl az identitás erősítése, valamint a sportban megjelenő jövőkép és életpályamodell is markánsan megjelenik, így az ott élő és sportoló játékosok, edzők még erősebb kötődést alakítanak ki az anyaországgal – emelte ki Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója a szervezet honlapjának. – A határon túli kézilabdázás segítése, fejlesztése érdekében alapította meg az MKSZ az Együtt növünk fel!-alapítványt, és mára eljutottunk odáig, hogy utánpótlásszinten látható a fejlődés, az eredményességben is.

Juhász István, az MKSZ sportakadémiai központjának igazgatója elmondta, a program indulásakor – látva sok esetben a szűkös infrastrukturális és működési lehetőségeket – nem tűzhettek ki más célt, mint hogy segítsék az utánpótlás-csapatok fennmaradását, és ezzel együtt folytatódjon a képzés, a versenyzés:

Az elmúlt évek kitartó munkájának eredményeként, közel ezerháromszáz sportló és hetvenegy edző kiváló munkájának köszönhetően mindenhol szakmai szintemelést sikerült megvalósítani az utánpótlásban, amely hatással volt a felnőttcsapatok eredményességére is. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a felnőttcsapatok közül az adai női együttes szerb országos második ligás csapattá vált, míg a HC DAC Dunaszerdahely női csapata Európa Kupa indulási jogot szerzett az elmúlt bajnokságban. A két csapatban szinte csak magyar anyanyelvű sportolók játszanak. Ezt az időszakot már nevezhetjük a „gyarapodás” időszakának is. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a legnagyobb megtiszteltetés mellett, amely minden határon túli sportoló álma, ez pedig a magyar válogatottság. Nagy öröm számunkra, hogy a jelenlegi utánpótlás- és a felnőttválogatottakban is találunk határainkon túlról érkező kézilabdázót, aki már részben, vagy egészben a szövetségi támogatásnak is köszönheti ezt a megtiszteltetést, például az immár, ifjúsági Európa-bajnok Zaj Klára, a fiúknál Ilic Zoran és Pergel Andrej. Céljaink között szerepel a jövőben határon túli edzőképzés elindítása, amely az MKSZ keretén belül működő Nemzetközi Edzőképző Központ szervezésében indul 2022 februárjában. A közeljövőben az életpályamodell támogatása érdekében is szeretnénk összekötni az anyaországi sportakadémiákat és más sportszervezeteket a határon túli sportszervezetekkel. Ennek a feladatnak a megvalósítására jó lehetőséget biztosít majd a magyar szövetség által 2022 szeptemberében induló MKSZ Kiemelt Képző Központjainak a létrehozása is.”

A határon túli program legutóbbi kiemelt eseményére december 20-án került sor a délvidéki Adán. Az MKSZ Együtt növünk fel!-alapítványa Zenta, Törökkanizsa, Muzslya, Magyarkanizsa és Ada csapatainak edzéseit elősegítő csomagokat adott át a kluboknak, illetve a játékosoknak.

A határon túli sportolóinkra erőforrásként kell tekintenünk. Az erőforrás nem csak azt jelenti, hogy a legtehetségesebbek majd a magyar válogatottban vagy Magyarországon az anyaországban sportoljanak, kézilabdázzanak, hanem azt, hogy határon túli területeken olyan fejlesztéseket, olyan infrastrukturális beruházásokat, olyan szakemberképzést, olyan működésbeli támogatást valósítsunk meg, amely a kint lévő magyarságot erősíti” – tette hozzá Juhász István, aki Ballai Attilával, az alapítvány kuratóriumának tagjával együtt adta át a sportfelszerelés-csomagokat.

A határon túli magyar klubok utánpótlás-eredményei
Székelyudvarhely (romániai versenyek)
U18 ifjúsági fiúk, országos 8. hely (2020–2021)
Dunaszerdahely (szlovákiai versenyek)
Az U18-as leánycsapat a felnőtt II. osztályban 1. helyen áll (2021–2022)
U12, U14: Slovak Open 1.hely ( a koronavírus-járvány miatt kizárólag kupaversenyt rendeztek)
Ada (szerbiai versenyek)
Leányok:
U12: országos 3. hely
Vajdasági 1. hely
Fiúk:
U12: országos 3. hely
Vajdasági 1. hely
Partium
103 sportoló magyarországi csapatokban (Hajdúnánás, Csenger) kézilabdázik

 

 

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25

Kézilabda: szerdán kezdődik az U19-es fiú-világbajnokság

Utánpótlássport
2025.08.05. 12:45
Ezek is érdekelhetik