Női kézi-vb: Az a célunk, hogy negyeddöntőbe jussunk – Golovin

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.11. 18:40
null
Golovin Vlagyimir (Fotó: Török Attila)
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány legalább a negyeddöntőig eljutna a magyar női kézilabda-válogatottal a decemberi, spanyolországi világbajnokságon.

Az olimpiai hetedik helyezett magyarok a csoportkörben december 2-án Szlovákiával, 4-én Csehországgal, 6-án pedig Németországgal találkoznak Llíriában. A középdöntőbe az első három helyezett jut tovább.

„A szlovákokról friss emlékeink vannak, hiszen október elején találkoztunk velük Európa-bajnoki selejtezőn. Nagyon jó csapatuk van, ahogyan Csehországnak is. A németek nem vettek részt az idei olimpián, ezért úgy gondolom, decemberben nagyon motiváltak lesznek” – nyilatkozta Golovin a nemzetközi szövetség honlapján.

Hozzátette, szeretnék megnyerni ezt a kiegyensúlyozott csoportot, és négy pontot vinni a középdöntőbe.

„Az a célunk, hogy a második szakaszban is megnyerjük a mérkőzéseket, és a negyeddöntőbe jussunk” – szögezte le.

Az augusztus végén kinevezett kapitány rávilágított, hogy a kerettagok többsége a legerősebbnek tartott bajnokságban, Magyarországon kézilabdázik, illetve norvég és német élcsapatokban.

„Sok játékosunk nagyon jól ismeri a Bajnokok Ligája-mérkőzések tempóját, minőségét és hangulatát” – vélekedett.

A csapat november 22-én találkozik legközelebb, majd 26-án és 28-án Párizsban az olimpiai bajnok Franciaország ellen játszik felkészülési mérkőzéseket.

„Úgy gondolom, ezek a meccsek nagyon hasznosak lesznek, és kihívást jelentenek számunkra” – összegzett a tréner.

Az idei lesz a 25. női világbajnokság – és a 23., amelyre a magyar válogatott kijutott –, de az első, amelyen az 1997 óta megszokott 24 helyett immár 32 csapat vesz részt. A tornának december 1-19. között Granollers, Barcelona, Llíria, Castelló és Torrevieja ad otthont.

Mind a nyolc csoportból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe, ahol négy, egyenként hatcsapatos csoportban folytatódnak a küzdelmek. Innen az első két-két helyezett kvalifikál a negyeddöntőbe. A magyar csapat a középdöntőben a Koreai Köztársaság, Dánia, a Kongói DK és Tunézia közül három válogatottal találkozhat Granollersben.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VILÁGBAJNOKI FELKÉSZÜLÉSE
Kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim, német)
Jobbszélsők: Kovács Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lukács Viktória (Győri Audi ETO), Töpfner Alexandra (Alba Fehérvár KC)
Jobbátlövők: Albek Anna (TuS Metzingen, német), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Planéta Szimonetta (DVSC Schaeffler), Tomori Zsuzsanna (Vipers Kristiansand, norvég)
Irányítók: Tóth Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC SE), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Szabó Laura (MTK Budapest), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: Háfra Noémi (Győri Audi ETO), Kácsor Gréta (Váci NKSE), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Fodor Csenge (Győri Audi ETO), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (Győri Audi ETO)
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
november 26., 21.00: Franciaország–MAGYARORSZÁG (Párizs)
november 28., 17.00: Franciaország–MAGYARORSZÁG (Párizs)

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI A VILÁGBAJNOKSÁGON
December 2., 20.30: MAGYARORSZÁG–Szlovákia
December 4., 20.30:MAGYARORSZÁG–Csehország
December 6., 20.30:MAGYARORSZÁG–Németország

A december 2. és 19 között rendezendő világbajnokságon már nem 24 csapat vesz részt, hanem 32. A csapatokat nyolc darab négyes csoportba sorsolták, innen körmérkőzés után a legjobb három megy tovább a második csoportkörbe, ahol hatos csoportokat alakítanak ki.

25. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SPANYOLORSZÁG (2021. december 2–19.)
CSOPORTKÖR
A-CSOPORT (Granollers):
Franciaország, Montenegró, Angola, Szlovénia
B-CSOPORT (Llíria):
Orosz csapat, Szerbia, Kamerun, Lengyelország
C-CSOPORT (Castelló):
Norvégia, Románia, Irán, Kazahsztán
D-CSOPORT (Torrevieja): Hollandia, Svédország, Puerto Rico, Üzbegisztán
E-CSOPORT (Llíria):
Németország, MAGYARORSZÁG, Csehország, Szlovákia
F-CSOPORT (Granollers):
Dánia, Dél-Korea, Tunézia, Kongó
G-CSOPORT (Castelló):
Horvátország, Japán, Brazília, Paraguay
H-CSOPORT (Torrevieja):
Spanyolország, Ausztria, Argentína, Kína

A középdöntőben négy hatos csoportban játszanak a résztvevők (I. csoport – Granollers: A–B-csoportok továbbjutói, II. csoport: C–D-csoportok továbbjutói, III. csoport – Granollers: E–F-csoportok továbbjutói, IV. csoport – Torrevieja: G–H-csoportok továbbjutói). A középdöntő csoportok első két-két helyezettje jut a negyeddöntőbe.

A középdöntő mérkőzésnapjai: december 8., 10., 12.
Negyeddöntők (Granollers): december 14–15.
Elődöntők (Granollers): december 17.
Döntő, bronzmérkőzés (Granollers): december 19.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik