Kézilabda: 40 éves a veszprémi legenda, Iváncsik Gergő

– Játszhatna, játszana-e még a legmagasabb szinten?
– Miután 2017-ben elköszöntem a Veszprémtől, az volt a tervem, hogy elmegyek valamelyik NB I-es csapathoz levezetni – mondta a Nemzeti Sportnak a kedden negyvenéves korábbi 270-szeres válogatott balszélső, veszprémi klublegenda, Iváncsik Gergő. – Éreztem még magamban annyit és a pörgés is megvolt, persze tudtam, olyan színvonalat már nem leszek képes hozni, mint hétről hétre a Bajnokok Ligájában. Jó lett volna még egy kicsit „elugrálgatni” az élvonalban, de nem jött össze, végül az NB II-es Nemesvámosba igazoltam Gulyás Péter unszolására. Mivel Szombathelyen végzem az edzőit és rábeszéltek a mozgásra, így jelenleg ott játszom. Jó brigádunk van, tavaly feljutottunk a harmadosztályba, most a középmezőnyben menetelünk.

– Ha már a Telekom Veszprém másodedzőjét, Gulyás Pétert említette, elképzelhető, hogy egyszer felnőtt együttesnél vállaljon munkát?
– Nehéz erre válaszolni, mert amikor négy-öt évvel ezelőtt elkezdtem gyerekekkel foglalkozni, egyértelműen úgy éreztem, nem szeretnék felnőttekkel dolgozni. Azóta már eltelt egy kis idő, megváltozott a véleményem, ám egy ilyen álláshoz több rutinra, tapasztalatra lenne szükségem. Egyelőre jó nekem itt, megtaláltam a helyem az utánpótlásban.

– Figyeli a „felhozatalt”, kiszúrt már újabb Iváncsik Gergőket?
– Nem ilyen szemmel figyelem a játékosokat. Nagyon sok olyan tehetség van manapság, aki színes lövő- és kivételes technikai repertoárral rendelkezik, főleg az északi szélsők. Azt vettem észre, hogy ezen a poszton egyre kevesebbet egy egyeznek, mintha ez a „műfaj” kihalt volna a mai kézilabdázásból. A befejezéseket viszont a tökélyre fejlesztették, már-már alig hibáznak szélről. A skandinávokat ezért szeretem nézni, tetszik a mentalitásuk, a felfogásuk.

– Majd' két évtizedet húzott le a veszprémieknél, a modern sportban viszont egyre kevésbé jellemző a klubhűség. Miért?
– Engem az vezérelt, hogy folyamatosan jobb legyek, fejlődjek, minden újdonságot kipróbálhassak és a legsikeresebb magyar kézilabdacsapatban játszhassak – szerencsére mind megadatott nekem egy helyen. Sokat beszélgetünk arról, hogy lesz-e még olyan hazai vagy külföldi, aki ennyi évet eltöltsön egy klubnál. Szerintem nem, felgyorsult, kinyílt a világ, inkább a jövés-menés a jellemző. Titkon azért várom, hogy rám cáfoljanak.

– A sok világklasszis közül kivel volt a legjobb egy csapatban kézilabdázni, és ellenfélként kivel gyűlt meg a baja legtöbbször?
– Pérez Carlosszal, Charlie-val és Díaz Ivóval imádtam együtt játszani, egy idő után már nem is kellett gondolkodnom, mikor jön tőlük a labda. Hasonló volt a helyzet Eklemovics Nikolával, majd később Lékai Mátéval is. Ellenfélként talán a francia válogatott Grégory Anquetil volt a legkellemetlenebb. Nemcsak a rafináltsága, hanem a kisugárzása miatt is tartottak tőle a védők, az volt az érzésem, amikor szembejött, hogy ez az ember bármire képes.

– A sztorizgatások alkalmával melyik meccsek ugranak be először?
– A Szeged elleni bajnoki finálék, főleg amikor még az egyik fél harmadik győzelméig tartottak a döntők. Akkoriban talán már rá is untunk egymásra a szegediekkel, annyiszor találkoztunk egy idényben. A válogatottban természetesen a két olimpiai szereplésem viszi a pálmát, az athéni és a londoni. Kár, hogy azóta világversenyen nem voltunk éremközelben.

– Milyennek látja az esélyeinket a 104 góllal az Európa-bajnokságok történetének legeredményesebb magyar játékosa a részben hazai rendezésű januári Eb-n?
– Nagyon jó úton halad Gulyás István együttese, teljesen más felfogásban készül egy ilyen nagy tornára, mint anno mi. Nagyot álmodni mindig kell, s mivel hazai rendezésű, talán ezúttal szabad is. Benne van az érem ezekben a srácokban, remélem, kijön nekik a lépés, bár azt nem szabad elfelejteni, hogy egy Európa-bajnokság mindig nehezebb, mint egy vébé.

– A Momir Ilics vezette Telekom Veszprém szereplését is szakszemmel nézi?
– Kevesen gondolták volna előzetesen, hogy a Veszprém a PSG, Barca, Flensburg hármast egyaránt legyőzi hazai pályán a Bajnokok Ligájában, talán emiatt is fájó a két idegenbeli, a bukaresti és a zaporizzsjai vereség. Hullámzó még a gárda teljesítménye, és habár a vezetőség levette a terhet azzal, hogy nem elvárás a négyes döntőbe jutás a BL-ben, Ilicsék azért odafigyelnek arra, nehogy belekényelmesedjenek ebbe a játékosok.