Női kézilabda: Heidi Löke gyermeket vár

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.05. 16:00
null
Löke harmadszor is anya lesz (Fotó: Török Attila)
A Vipers Kristiansand olimpiai bajnok sztárja, Heidi Löke gyermeket vár – jelentette be Instagram-oldalán az örömhírt a klasszis beálló.


A Győri ETO-t 2011 és 2017 között erősítő Löke ebben az idényben még nem lépett pályára, legutóbb május 30-án, a Bajnokok Ligája fináléjában szerepelt.

A 38 esztendős Löke a tokiói olimpiát sem vállalta, akkor elmondta, hogy ezúttal a családja élvez prioritást, de a párizsi játékokon ott lenne a norvég keretben.

Gro Hammerseng, Löke korábbi válogatottbeli csapattársa a norvég TV2-nek elmondta, szerinte látjuk még a kézilabdapályán a világklasszis beállót.

„Meggyőződésem, hogy nem tervezi a visszavonulást, és a harmadik szülés után is visszatér a pályára.”

Lökének már van két fia, Alexander és Oscar. Harmadik gyermekét jövő áprilisra várja. Biztosan kihagyja tehát a decemberi világbajnokságot is.

A BL-címvédő Vipers a Győrrel szerepel egy csoportban a BL-ben.


Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik