Férfi kézi: Sagosen nem hosszabbít, elhagyja a Kielt – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.10.29. 11:22
null
Sagosen távozik a német rekordbajnoktól (Fotó: AFP)
Sander Sagosen nem hosszabbítja meg a 2023 nyarán lejáró szerződését a német férfi kézilabda-bajnokságban szereplő THW Kiellel – írja a klub közleménye.

Sagosen visszautasította a THW Kiel szerződéshosszabbítási ajánlatát, így 2023-ban távozik a német rekordbajnoktól. Ahogyan péntek reggel megírtuk, a norvég Kolstad vasárnap jelentheti be Sagosen és több sztárjátékos igazolását.

„Természetesen elfogadjuk a döntését, akkor is, ha a Sanderrel való együttműködés hosszú távú volt, és tulajdonképpen minden passzolt: a csapaton belüli hangulat, a jövőre vonatkozó terveink és az anyagi oldal is. A végén azonban volt egyetlen érv, amivel nem tudtunk versenyezni” mondta el Szilágyi Viktor, a Kiel sportigazgatója.

Sagosen 2020 nyarán a francia PSG-től érkezett a Kielhez, amellyel BL-t nyert ebben az évben, 2021-ben pedig német bajnoki címet.

Legfrissebb hírek

Bajnokok Tornája: sima győzelemmel kezdett a Veszprém, Imre Bence kilenc gólt dobott a Kielben

Kézilabda
2025.08.13. 22:52

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik