Férfi kézi: már nem Matics a Tatabánya vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2021.10.23. 19:54
null
Vladan Matics marad a klub kötelékében (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint ismert, a Grundfos Tatabánya KC pénteken 31–21-re kikapott a NEKA-tól a férfi kézilabda NB I-ben. A vereséget követően Vladan Matics jelezte a klub vezetésének, hogy az idény hátralévő részében egészségi állapota miatt nem tudja ellátni a vezetőedzői feladatokat – írja a Tatabánya közleménye.


„Vladan Matics több mint hét éve dolgozik az egyesületnél, vezetésével valamennyi befejezett évadban bronzérmes lett az NB I-ben a Tatabánya, az EHF-kupában pedig negyeddöntőt játszott. A szakember vezetőedzői feladatait ugyan nem tudja ellátni, de a megállapodás értelmében a klub kötelékében marad. A Grundfos Tatabánya KC ezúton szeretné kifejezni köszönetét az eddigi sikerekért Vladan Maticsnak, egyúttal egészségi problémái kapcsán mielőbbi javulást kíván neki” – írja a közlemény.

A Tatabányát a következő két találkozón Sibalin Jakab másodedző irányítja, segítője Ilyés Ferenc lesz.

A Bányász nem kezdte jól a bajnokságot, hat mérkőzésen mindössze öt pontot szerzett. A héten az Európa-liga csoportkörében az AEK Athén otthonában szenvedett 3426-os vereséget.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Szeged 7 7 261–164 +97 14
2. Veszprém 5 5 182–121 +61 10
3. Balatonfüred 5 4 1 149–123 +26 9
4. Gyöngyös 6 4 1 1 165–150 +15 9
5. FTC 6 3 3 174–166 +8 6
6. NEKA 6 3 3 157–171 –14 6
7. Budakalász 7 2 2 3 168–188 –20 6
8. Komló 6 2 1 3 167–188 –21 5
9. Tatabánya 6 2 1 3 158–179 –21 5
10. Dabas 6 1 2 3 145–148 –3 4
11. Veszprémi KKFT 5 2 3 143–152 –9 4
12. Csurgó 6 2 4 146–170 –24 4
13. Eger 6 1 5 164–187 –23 2
14. Kecskemét 7 7 165–237 –72 0
Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37

Nagy csatában verte meg az ETO a Csurgót a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.05. 19:31

Férfi kézilabda NB I: háromgólos komlói siker a NEKA ellen

Kézilabda
2025.09.04. 20:14

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Minden labdáért nagyon kell küzdeni komlói mezben

Kézilabda
2025.09.03. 13:37

A nyolcadik hely az újonc Budai Farkasok célja a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 11:02

Szoros meccset nyert meg az FTC Balatonfüreden a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.08.31. 16:47
Ezek is érdekelhetik