Női kézi: simán győzött a Dunaszerdahely ellen a Győr

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.21. 13:08
null
Nem okozott gondot a Dunaszerdahely legyőzése az ETO-nak (Fotó: HC DAC Dunaszerdahely/Facebook)
Könnyedén, 43–27-re nyert a HC DAC ellen a Győri Audi ETO KC a két csapat szombati felkészülési mérkőzésén.

 

A győriek vezetőedzője, Ambros Martín csupán 11 játékost nevezett erre a felkészülési mérkőzésre, hiszen az olimpián a legjobb négy válogatott között szereplő játékosai nem kerültek be a keretbe. Ennek ellenére az együttes már az első játékrészben hatgólos előnyre tett szert (21–15), majd a második félidőben is magabiztos játékot mutatva a 43–27-re győzött.

„Egy nem szokványos felkészülés után az első meccsen nem az eredmény volt számunkra a legfontosabb, ezért is tizenegy játékost neveztem a mérkőzésre. Fontosabb volt, hogy élesben tudtuk gyakorolni azt a koncepciót támadásban és védekezésben is, amit játszani szeretnénk az idény során. Ebben az építkezésben az út első lépése volt a mai mérkőzés, ami jól szolgálta céljainkat” – nyilatkozta a mérkőzést követően a gyorietokc.hu-nak Ambros Martín vezetőedző.

NŐI KÉZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Győri Audi ETO KC–HC DAC 43–27 (21–15)

Legfrissebb hírek

„Olyan koktél született, ami ritka az élsport világában” – Endrődi Péter a győri kézilabdás sikerekről

Kézilabda
2025.06.13. 09:11

Öt poszton négy győri, köztük egy magyar az EHF női álomcsapatában

Kézilabda
2025.06.11. 12:00

Női kézi NB I: ez volt az idény számokban

Kézilabda
2025.06.11. 08:27

Gyermeket vár a győri kézilabdacsapat dán klasszisa

Kézilabda
2025.06.10. 17:15

Kézilabda: a csapategység sikerei a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.09. 09:08

Kézi: a PLER, a Veszprém, a Kisvárda és a DVSC is bajnok lett

Utánpótlássport
2025.06.08. 20:29

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

A dinasztia Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.06.05. 23:26
Ezek is érdekelhetik