Női kézi NB I: horvát vezetőedző az Alba Fehérvár kispadján

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.21. 14:44
null
Boris Dvorsek veszi át az Alba Fehérvár kispadját (Fotó: albakezi.hu)
Boris Dvorsek személyében horvát vezetőedzője lesz az Alba Fehérvár KC-nak a női kézilabda NB I következő idényében – jelentették be a legutóbbi évadban tizedik helyezett klub szerdai sajtótájékoztatóján.

 

Az új edző munkáját az eddigi vezetőedző, Józsa Krisztián és Siti Eszter segíti másodedzőként.

Balássi Imre klubelnök elmondta, az előző szezon rendkívül nehéz volt, ezért döntöttek úgy, hogy a szakmai stábot kiegészítik egy tapasztalt edzővel, így esett a választás a horvát trénerre. Kiemelte, Magyarországon ismeretlen edzőről van szó, akinek azonban komoly múltja van, hiszen felnőtt férfi és női, illetve utánpótlás vonalon is bizonyított már, a többi között 2013-ban SEHA-ligát nyert a PPD Zagreb férficsapatával, ezen felül a horvát női válogatottal segédedzőként olimpián is szerepelt.

Boris Dvorsek nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az egyik legjobb női bajnokságban dolgozhat. Hozzátette, Horvátország is komoly kézilabdakultúrával rendelkezik, ennek ellenére talán csak a férfi bajnok PPD Zagreb büszkélkedhet hasonló infrastruktúrával, mint az Alba Fehérvár.

A tréner közölte, hogy új csapata több tavalyi meccsét is látta, és ezek alapján három fő területen szeretne nagy változásokat elérni: egyrészt a védekezésen javítani, másrészt attraktív, látványos támadójátékot játszatni, harmadrészt jelentősen javulni a fizikai felkészültség terén.

A klub új játékosok leigazolását is bejelentette. Székesfehérváron folytatja pályafutását Hudák Emma szlovák válogatott jobbátlövő, aki Mosonmagyaróvárról érkezett, mint ahogy Domokos Dalma jobbszélső is, míg Takó Viktória junior Európa-bajnok balátlövő a NEKA-tól igazolt az Alba Fehérvárhoz. Jelezték, hogy a keret nem végleges, több saját nevelésű ifjúsági korú játékos a felnőttekkel készül, akik bekerülhetnek a keretbe, valamint egy, a tokiói olimpián szereplő irányítót fognak még igazolni, akit csak a világeseményt követően jelentenek be.

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert az Esztergom, megszerezte első győzelmét a Kisvárda

Kézilabda
2025.10.04. 19:46

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.03. 20:00

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35

Női kézilabda NB I: nyeretlen maradt a Budaörs és a Dunaújváros is

Kézilabda
2025.09.27. 19:38

Az Alba Fehérvár legyőzte a Sopront a férfi kosár NB I idénynyitóján

Kosárlabda
2025.09.26. 21:43

Végre nem egyesélyes! – kezdődik a férfi kosárlabda NB I új idénye

Kosárlabda
2025.09.26. 09:56

Bukovszky Anna a DVSC elleni vereség után: Nem szabad eltemetni magunkat

Kézilabda
2025.09.25. 11:51

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40
Ezek is érdekelhetik