Férfi kézilabda: a német bajnok ellen is játszik a Telekom Veszprém

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 15:54
null
A német bajnokkal is megmérkőzik a Telekom Veszprém (Fotó: Frank Yvette/Délmagyarország)
Hivatalos oldalán közölte a szurkolókkal a nyári felkészülési programját a Telekom Veszprém. A kézilabdaklub többek között a német bajnok THW Kiel ellen is pályára lép a nyáron.

 

A csapat elsőként július 23–25. között a kötelező orvosi vizsgálatokon esik majd át, hogy aztán július 26. és augusztus 7. között megkezdje az alapozást, majd augusztus 8. és 13. között Győrben edzőtáborozzon. Az első felkészülés mérkőzést a Balatonfüredi KSE ellen játsszák majd a veszprémiek augusztus 14-én, négy nappal később pedig a Grundfos Tatabánya ellen lépnek pályára. A program csúcsa az augusztus 28-i, THW Kiel elleni összecsapás lesz.

A felkészülési mérkőzések mellett a Nexe ellen két SEHA-liga-találkozón is pályára lép a Telekom Veszprém (augusztus 23. és 26.), amely a sorozat négyes döntőjében is érdekelt (augusztus 3–5.)

A Telekom Veszprém nyári felkészülési programja:

július 23–25.: orvosi vizsgálat
július 26–augusztus 7.: felkészülés, alapozás
augusztus 8–13.: edzőtábor, Győr
augusztus 14.: Balatonfüredi KSE–Telekom Veszprém, felkészülési mérkőzés
augusztus 18.: Grundfos Tatabánya KC–Telekom Veszprém, felkészülési mérkőzés
augusztus 23.:
Nexe–Telekom Veszprém, SEHA-liga
augusztus 26.: Telekom Veszprém–Nexe, SEHA-liga
augusztus 28.: Telekom Veszprém–THW Kiel, felkészülési mérkőzés
szeptember 3–5.: SEHA-liga, négyes döntő

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Bajnokok Tornája: sima győzelemmel kezdett a Veszprém, Imre Bence kilenc gólt dobott a Kielben

Kézilabda
2025.08.13. 22:52

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10
Ezek is érdekelhetik