Férfi kézi: Hiszek a spanyol stílusban – Momir Ilics

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.07.09. 13:13
null
Momir Ilics (balra) hisz a spanyol stílusban (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Egy hete jelentették be, hogy Momir Ilics a Telekom Veszprém új vezetőedzője. A szerb klasszis, aki játékosként is segítette korábban a klubot, interjút adott a bakonyiak honlapjának, és elmondta, mit érzett, amikor a vezetőség megkereste, hogyan építi be a fiatalokat a csapatba, s marad-e a spanyol stílus.

 

Ilics arról, hogy mit érzett, amikor a klub megkereste: „Páratlan érzés volt számomra, hiszen ha a Veszprém arra kér, hogy legyél a csapat vezetőedzője, az tényleg fantasztikus pillanat az életben. Óriási kihívás, de még ennél is különlegesebb attól, hogy hat évig játszottam Veszprémben és utána két szezont dolgoztam az utánpótlásnál is. Ez olyan, mint egy nagy álom, emellett egy közös út első lépése is. Ez a legtöbb, amit egy szárnyait bontogató edző az élettől kaphat. Köszönöm a klubnak a bizalmat.”

A fiatalok szerepéről: „A legfontosabb, hogy ezek a fiatal játékosok kiérdemelték a következő szintre való feljutást, hogy a felnőttcsapatban játszhassanak. Mind, egytől egyig nagyon tehetségesek. Persze én is mondtam nekik, hogy csak tehetségesnek lenni nem elég, keményen kell dolgozni mindennap ahhoz, hogy erre a szintre tényleg megérkezzenek, és lehet, hogy ez egy hosszabb ugrás lesz. Nekem edzőként az a feladatom, hogy ezeknek a srácoknak megtaláljam a helyét a rendszerben, játékidőt és meccsidőt biztosítsak számukra”.

A csapat taktikájáról: „A játékosállomány gerince évek óta játssza a spanyol stílust, és persze én is hiszek ebben a rendszerben. Játszhatnánk skandináv, jugoszláv taktikát is, de edzőként mindig abból tudsz»főzni«, amid van, jelen esetben ez a játékosállomány. A legfontosabb szempont, hogy sikeresek legyünk”.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

 

Legfrissebb hírek

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46

Kézilabda: hasznos napok után az EYOF-ra készülő serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.05.16. 15:11

Kézilabda: felforgatott kerettel értékes ifimeccsek Portugáliában

Utánpótlássport
2025.05.13. 16:22

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
2025.05.11. 18:08

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
2025.05.10. 17:58
Ezek is érdekelhetik