Férfi kézi El: nem kell selejtezőt játszania a Tatabányának

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.13. 17:48
null
A Tatabánya rögtön a csoportkörben kezdheti meg a szereplését a férfi kézi Európa-ligában(Fotó: Hagymási Bence/Komárom-Esztergom Megyei 24 Óra)
A Grundfos Tatabánya KC csapatának nem kell selejtezőt játszania a férfi kézilabda Európa-liga következő idényében.

 

Az európai szövetség (EHF) honlapjának keddi beszámolója szerint a második számú európai kupasorozatra 52 klub nevezett. Közülük a magyar élvonal bronzérmese, és további tíz csapat a csoportkörben kezdi meg szereplését.

A Balatonfüredi KSE és a Csurgói KK már a selejtező első fordulójában is érdekelt lesz. A sorsolást jövő kedden rendezik, a párharcok első mérkőzéseit augusztus 28–29-én, a visszavágókat egy héttel később játsszák.

A 24 csapatos csoportkört szeptember 30-án sorsolják, az első fordulóra október 19-én, az utolsóra március 8-án kerül sor. A rájátszás első körét márciusban, a negyeddöntőt áprilisban rendezik.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik