Kézilabda: Löke és Broch sem vállalja az olimpiát

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.03. 19:01
null
Heidi Löke úgy döntött, nem lesz ott Tokióban (Fotó: AFP)
A Győri Audi ETO KC két korábbi kézilabdázója, Heidi Löke és Yvette Broch egyaránt bejelentette, hogy nem vesz részt a tokiói olimpián; előbbivel személyes okok miatt nem számolhatnak a norvég válogatottban, utóbbi a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aggályai miatt nem segíti a holland nemzeti együttest.  

 

A kétszeres világbajnok, négyszeres Európa-bajnok és egyszeres olimpiai bajnok, ötszörös Bajnokok Ligája-győztes Heidi Löke így fogalmazott a távolmaradásának okáról:

Jó emlékeim vannak a korábbi játékokról, de eljött annak az ideje, hogy más élvezzen prioritást, így ezúttal otthon maradok a családommal. Ez nem azt jelenti, hogy elfáradtam, még mindig imádok a válogatott színeiben játszani, ráadásul hamarosan, három év múlva itt a következő olimpia” – fogalmazott a 38 éves klasszis a norvég szövetség honlapjának. Löke a Vipers Kristiansand játékosaként BL-címet ünnepelhetett a sorozat legutóbbi, 2020–2021-es kiírásában.

A vb-ezüstérmes és bronzérmes Yvette Broch döntését tiszteletben tartja, és sajnálja a holland szövetség – áll a szervezet honlapján.

„Fantasztikus kézilabdázó, nagyon szerettük volna látni a varázslatos játékát, de megértjük, miért határozott így” – így Sjors Röttger, a szövetség általános igazgatója.

Löke 2011 és 2017 között, míg Broch 2015-től 2018-ig játszott a Győri ETO-ban.

TOKIÓ 2020
NŐI KÉZILABDA
CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT

Hollandia
Montenegró
Norvégia
Japán
Dél-Korea
Angola
B-CSOPORT
Spanyolország
Orosz csapat
MAGYARORSZÁG
Svédország
Franciaország
Brazília

Legfrissebb hírek

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46

Kézilabda: hasznos napok után az EYOF-ra készülő serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.05.16. 15:11

Kézilabda: felforgatott kerettel értékes ifimeccsek Portugáliában

Utánpótlássport
2025.05.13. 16:22

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
2025.05.11. 18:08

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
2025.05.10. 17:58

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47
Ezek is érdekelhetik