Női kézi: horvát válogatott kapussal erősít a Dunaújváros

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.05.23. 15:42
null
Gabrijela Besen Dunaújvárosban folytatja a pályafutását (Fotó: AFP)
Újabb igazolás jelentett be a női kézilabda NB I-ben szereplő Dunaújváros. A DKKA legújabb szerzeménye a horvát válogatott kapus, Gabrijela Besen – derült ki a klub honlapjának közleményéből.

 

Tovább erősödik a Dunaújváros, miután a Koka Varazdin kapusa, Gabrijela Besen a csapatba igazol. A 26 éves kapus tagja volt a horvát válogatott 2016-os Európa-bajnoki keretének, a lengyel MKS Lublinnal pedig a Bajnokok Ligájában is szerepelt.

„Izgatottan várom, hogy jövőre a csapat tagja legyek, s persze azt is, hogy találkozhassunk, valamint együtt ünnepelhessük a győzelmeket” – nyilatkozta Besen a DKKA honlapján.

A horvát kézilabdázó a Dunaújváros hatodik igazolása a következő évadra. Korábban Polics Tímea, Farkas Johanna, Dominika Mrmolja, Jana Sustková és Kukucska Viktória érkezését jelentette be az NB I 9. helyén álló együttes.

Legfrissebb hírek

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Visszavonult Szabó Zsolt korábbi válogatott kosárlabdázó – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.16. 13:17

Győztes meccs után jelentett be két visszavonulót a Kohász

Kézilabda
2025.05.05. 12:25

21 éves brazilt igazolt a DKKA

Kézilabda
2025.04.08. 19:08

Három BL-t nyert a Barcelonával; Thiagus Petrus nyártól Veszprémben folytatja – hivatalos

Kézilabda
2025.04.07. 14:07

Tóth Nikolett a nyártól a Vasasban folytatja

Kézilabda
2025.04.02. 13:04

A Veszprém ragaszkodik Palasics Kristóf visszahívásához

Kézilabda
2025.03.23. 11:44

Szöllősi-Schatzl Nadine az idény végéig a Metzben játszik

Kézilabda
2025.03.11. 22:51
Ezek is érdekelhetik