SEHA-liga: augusztusban léphet először pályára a Veszprém

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.29. 17:02
null
Augusztus 15-én kezdődik a SEHA-liga negyeddöntője (Fotó: Dömötör Csaba)
Átütemezték a SEHA férfi kézilabdaliga negyeddöntőjének rajtját, s az új döntés értelmében a csapatok – köztük a címvédő Telekom Veszprém – augusztus 15-én léphetnek először pályára a legjobb nyolc között.

 

A SEHA-liga vezetői a minap tartott közgyűlésükön döntést hoztak a 2020–2021-es évad folytatásának menetéről; az új határozat értelmében a negyeddöntőket nem ebben a szezonban, hanem a következő elején, augusztus 15-ei rajttal rendezik meg – közölte a telekomveszprem.hu.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a címvédő Telekom Veszprém csak a negyeddöntőben csatlakozik a bajnoksághoz – a jelenlegi állás szerint az „Építők” a horvát HC Nexe együttesével találkoznak.

Az is kiderült, hogy a sorozat négyes döntőjét ezúttal is Zadarban tartják, szeptember 3. és 5. között.

Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik