Női kézi BL: a Rosztov kiakadt a folyamatosan új kérésekkel előálló Vipersre

Vágólapra másolva!
2021.04.08. 10:13
null
Egy orosz mérnök bevetésre készíti az egyik Szu-35s típusú vadászgépet. Talán már épp a Vipers kíséretére? (Fotó: Getty Images)
A Rosztov-Don a hivatalos Facebook-oldalán küldött élcelődő üzenetet a női kézilabda BL-negyeddöntős ellenfelének, a Vipers Kristiansand vezetőinek. A két klub elméletileg április 10-én és 11-én csapna össze egymással – többszöri újratervezést követően mindkét meccsen Oroszországban –, ám a feltételekben nehéz volt megállapodni.

Az orosz klubvezetés a posztja alapján elfogadhatatlannak tartja, hogy a Vipers többek között részesedést kért az első meccs marketingbevételeiből, illetve szeretné, hogy azon ne vegyenek részt orosz drukkerek. A kiírás szerint ez az a találkozó, amit eredetileg a norvég csapat rendezett volna hazai pályán, ám a norvégiai koronavírus-szabályok nem teszik lehetővé ezt számára.

A Rosztov-Don szerint mindez a valóságtól elrugaszkodott kérés, a Vipers ugyanis semmivel sem járul hozzá a meccs megszervezéséhez, így véleményük szerint nonszensz, hogy részesedést kapjon a bevételekből.

Ám mint írják, az utolsó csepp a pohárban az a felvetés volt, hogy a norvégok zárt kapussá tennék a találkozót. Az oroszok Fb-posztjukban kijelentették, nem hajlandóak további alkudozásban részt venni. „Azt javasoljuk, a Vipers álljon le az ötleteléssel és inkább helyezze a fókuszt arra, hogy megfelelően felkészüljön a mérkőzésekre, hogy azok igazán izgalmasak legyenek a drukkereknek és a játékosoknak is.”

A Rosztov-Don egy rövid listát is mellékelt a poszthoz, ebben felsorolva a Vipers néhány korábbi kérését, majd egy amolyan „lehetne még így is” tételsorban újabb „javaslatokat tesz” a norvégok helyett. Ebben a listában olyan felvetések szerepelnek, hogy esetleg játszhatnának sötétben, esetleg teljes csendben, dönthetne a továbbjutásról kő-papír-olló, illetve a Vipers gépét kísérhetnék Szu-35-ös orosz vadászbombázók a biztonság kedvéért.

Kérdés, ha a két csapat nem jut közös nevezőre, mi lesz az április 10-i meccs, így a párharc sorsa. Persze a valószínűbb forgatókönyv az, hogy vadászgépek bevonása nélkül is kompromisszumra jutnak majd…

A Rosztov egyébként az utazást leszámítva a Vipers minden költségét állja, még a norvégok által kért drágább hotelt is biztosítja számukra. Hogy a sportról is essen szó, a skandinávoknál visszatérhet Nora Mörk és Heidi Löke is.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–GYŐRI AUDI ETO KC 19–30 április 10., 18.00
Vipers Kristiansand (norvég)–Rosztov-Don (orosz) április 10., 14.00 április 11., 14.00
CSM Bucuresti (román)–CSZKA Moszkva (orosz) 32–27 április 11., 16.00
Brest (francia)–Metz Handball (francia) 34–24 április 10., 16.00
Az első mérkőzéseket az elöl álló csapat otthonában, a visszavágókat fordított pályaválasztással rendezik meg. Kivéve a Vipers–Rosztov-Don párharcot, amelyben mind a két mérkőzés Oroszországban lesz.
Legfrissebb hírek

Bruna de Paula: Azért Per az öltözőben még korántsem volt ennyire nyugodt

Kézilabda
3 órája

Tízből tizedszer is legyőzte a Győr az Esbjerget, ismét BL-döntőt játszhat

Kézilabda
4 órája

A Győri ETO edzője nem fogta vissza magát, amikor a csődbe ment Vipersről kérdezték a BL-négyes döntő előtt

Kézilabda
8 órája

Teszteltük, mennyire ismeri Vámos Petra metzi csapattársait – itt az eredmény!

Kézilabda
10 órája

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
13 órája

Estelle Nze Minko: Túl jók az Esbjerg játékosai ahhoz, hogy csak Reistadra koncentráljunk!

Kézilabda
Tegnap, 18:36

Vámos Petra: Bízom benne, hogy sok magyar szíve dobog majd értünk is

Kézilabda
Tegnap, 14:46

Fodor Csenge: Mentálisan sokat erősödtem ebben az idényben

Kézilabda
2025.05.29. 12:10
Ezek is érdekelhetik