Férfi kézi BL: a Flensburg játék nélkül jutott a negyeddöntőbe

Vágólapra másolva!
2021.04.06. 15:42
null
A Flensburg játék nélkül jutott tovább a negyeddöntőbe (Fotó: AFP – archív)
Az Európai Kézilabda-szövetség törölte a férfi Bajnokok Ligájában a Flensburg és a PPD Zagreb párharcát, mivel a horvát csapat koronavírusos megbetegedések miatt nem tudott megfelelő csapatot kiállítani a mérkőzésekre. A döntés értelmében a német csapat játék nélkül jutott a negyeddöntőbe – olvasható az EHF hivatalos honlapján.


A Flensburg szerdán és csütörtökön találkozott volna – mindkétszer hazai pályán – a PPD Zagrebbel, csakhogy a horvátok koronavírusos fertőzöttek miatt nem utaznak el a meccsekre.

A nyolcaddöntős párharc első felvonását a múlt héten rendezték volna Zágrábban, az a mérkőzés hasonló okokból hiúsult meg.

A német város csapata a negyeddöntőben a portugál FC Portóval vagy a dán Aalborggal csap össze. A párharc első mérkőzését 32–29-re nyerte a portói együttes.

A BL nyolcaddöntőjében érdekelt magyar csapatok közül a Telekom Veszprém 41–27-re győzött az északmacedón Vardar Szkopje otthonában az első mérkőzésen, míg a Mol-Pick Szeged házigazdaként 33–28-ra kikapott a címvédő német THW Kieltől.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
3 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
6 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2025.09.10. 11:48

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

KÉZILABDAIDÉNY, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.26. 00:46
Ezek is érdekelhetik