Női kézilabda: 43 éve vagyok edző, de soha... – Köstner Vilmos

„Az, hogy ezt az évet is elvállaltam, abban benne volt az előző két szezon sikeressége, a klub és a támogatók erre irányú kérése, de én döntöttem el, hogy vállalom, még akkor is, hogy tudtam, ez egy Covid utáni év lesz – kezdte Köstner Vilmos. – De azt nem gondoltam volna, hogy egy nagyon jó nyári felkészülés után, egy formailag is rendben lévő csapat, amely minden olyan munkát el tudott végezni nyáron kiváló körülmények között, amit lehetett, az első mérkőzésén nyert helyzetből az utolsó pár percet elveszítve kikap. Ez a szerencsétlen végjáték aztán rányomta a bélyegét az egész eddigi időszakra.”

De vajon másképp csinálna bármit is a történtek tudatában?

„Nem tudom, 43 éve vagyok edző, de soha életemben ennyit nem ültem számítógép előtt, ennyit nem videóztam, nem töltöttem ennyi időt edzéstervezéssel, soha ennyi megcsinált és feleslegesen összevágott videót nem dobtam ki az elmaradt mérkőzések miatt, mint ebben az idényben.”

„Ennyit korábban sosem törtem a fejem egy edzéshéten, hiszen folyamatosan vagy betegségek, vagy sérülések miatt mindig át kellett szervezni a programot. Ez egy olyan kereszt volt, amit pályafutásom alatt először nem tudtam sikeresen megoldani. Tiszta a lelkiismeretem, megpróbáltam mindent megtenni, persze biztos követtem el olyan hibákat, akár taktikai, akár pedagógiai téren, amelyek nem segítették a kibontakozást, hisz ez egy olyan szakma, ahol mindig dönteni kell és mindig jól, hogy minden rendben legyen, ezért a magam részét el kellett ebből vállalnom” – mondta a tréner hangsúlyozva, hogy nem bánta meg, hogy negyedszer is elvállalta a Loki vezetőedzői posztját.

„Örömmel tettem, saját szándékomból. Húsz éve dolgozom a DVSC-nél, és azért mentem vissza negyedszer is, mert szükség volt rám. Sok olyan játékos vált Debrecenben meghatározó kézilabdázóvá, akár válogatottá, akikkel együtt vittük végbe ezeket a sikereket. Sok olyan fiatal lett utánpótláskorú versenyzőből felnőtt kézilabdázó a kezem alatt, akik a DVSC meghatározó tagjai lettek, most is kialakult egy olyan jó összetételű gárda, amelyben sok fiatal kapott szerepet. Talán pont az az egy tapasztalt játékos hiányzott, aki a mentális és vezéregyéniség feladatokat megoldva talán elősegítette volna a mostani év sikerességét. Tavaly ez a személy Bulath Anita volt, és idén nem találtuk meg azt, aki a helyére lépett volna. De összességében emelt fővel búcsúzom, és további sok sikert kívánok a csapatomnak. Hála istennek, továbbra is a DVSC család tagja maradok még egy-két évig, és olyan reprezentatív munkát végzek majd, amire vágytam.”

A teljes anyagot elolvashatja ide kattintva.