Női kézi Eb-sel.: a mieink a 2-es kalapból várják a sorsolást

Vágólapra másolva!
2021.03.24. 15:11
null
Csütörtökön kiderül, mely válogatottakkal kell megküzdenie a magyaroknak az Eb-helyért (Fotó: Getty Images)
A magyar női kézilabda-válogatott a 2-es kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki sorsolását – adta hírül az európai szövetség (EHF) honlapja.

Mintegy fél év múlva, októberben kezdődik a 2022-es női Európa-bajnokság selejtezősorozata, amelynek résztvevői a csütörtök délelőtt 11 órakor esedékes sorsolás után megtudják, mely országokkal kell megküzdeniük. Az Elek Gábor vezette női válogatott a 2-es kalapba került.

A kontinenstornán 16 csapat indulhat, négy ország részvétele már biztos: a címvédő Norvégia mellett a három társrendező, Észak-Macedónia, Montenegró és Szlovénia válogatottja is pályára léphet.

A fennmaradó tizenkét helyért hat csoportban játszanak a hölgyek – az első és a második pozícióban záró csapat kvalifikál.

A sorsolást a The Home of Handball elnevezésű YouTube-csatornán élőben lehet követni.

A KALAPBEOSZTÁS
1. kalap: Dánia, Franciaország, Hollandia, Oroszország, Spanyolország, Svédország
2. kalap: Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Románia, Szerbia
3. kalap: Ausztria, Csehország, Fehéroroszország, Izland, Svájc, Szlovákia
4. kalap: Litvánia, Törökország, Ukrajna, valamint a selejtezősorozat első szakaszának három csoportgyőztese

AZ ELSŐ SELEJTEZŐKÖR CSOPORTBEOSZTÁSA
1-es csoport:
Ciprus, Koszovó, Luxemburg, Portugália
2-es csoport: Bosznia-Hercegovina, Görögország, Lettország, Olaszország
3-as csoport: Feröer-szigetek, Finnország, Izrael

A selejtezősorozat első és a második fordulóját október elején, a hátralevő mérkőzéseket pedig 2022 márciusában és áprilisában tartják. Az Európa-bajnokság a tervek szerint 2022. november 4-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
15 órája

Stabil magyar védekezés és 11 gólos siker a csehek ellen a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
Tegnap, 20:33

Golovin Vlagyimir stabilabb védekezést vár a csehek ellen

Kézilabda
Tegnap, 11:20

Golovin Vlagyimir a törökök legyőzése után: Hiányzott a kapus és a védelem közötti összhang

Kézilabda
2025.10.17. 09:33

Negyvenhárom gólt lőttünk a törököknek a női kézi Eurokupában

Kézilabda
2025.10.16. 20:29

Női kézilabda NB I: nem súlyos Szabó Nina sérülése

Kézilabda
2025.10.15. 11:26

Változás Golovin Vlagyimir keretében, Szabó Nina egyelőre nem mutatkozik be

Kézilabda
2025.10.13. 10:33

Golovin Vlagyimir: Beszéltem Fodor Csengével, tisztáztam vele a dolgokat

Kézilabda
2025.10.07. 13:51
Ezek is érdekelhetik