Női kézi BL: a Dortmund nem utazik el a Metz elleni nyolcaddöntőre

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.12. 12:01
null
A Dortmund nem utazik el a BL-nyolcaddöntőre (Fotó: Imago)
A Borussia Dortmund női kézilabdacsapatánál úgy döntöttek, nem utaznak el a Metz elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős mérkőzésekre Franciaországba.

Mint ismert, az eredetileg múlt vasárnapra kiírt dortmundi mérkőzés azért maradt el, mert a Metzre tíznapos karantén várt volna a Németországba érkezése után. Ezt követően abban egyeztek meg a felek, hogy az első meccset 12-én, Nancyban játsszák le.

Végül a német klub úgy döntött, egyáltalán nem utazik el Franciaországba. Mindezt azzal indokolta, hogy Moselle megye, ahol Metz is található, fokozottan veszélyes régiónak számít a koronavírus-járvány szempontjából.

Ráadásul a múlt hét közepéig a Metz karanténban volt, miután több pozitív esetet is azonosítottak a csapatban. A mostani hét elején újabb fertőzött lett, de a francia klub szerint ő nem került kapcsolatba a társaival.

A Dortmundnál ezt nehezen tudják elhinni, így a játékosaik biztonsága érdekében lemondták az utazást. Ráadásul a keret tagjainak a következő héten a válogatottaknál lesz jelenésük, ezt sem akarják kockáztatni.

Az EHF-fel való egyeztetés után felvetődött, hogy csak egy találkozón, vasárnap dőljön el a párharc Metzben, addig pedig minden nap tesztelik a franciákat, ám az európai szövetség nem látta indokoltnak az eredetileg tervezett program átírását.

Az EHF is hírt adott az elmaradó párharcról, és későbbre ígért tájékoztatást a továbbjutó kilétéről. Borítékolható az előzmények után a német csapat kizárása, és a Metz továbbjuttatása.

NŐI KÉZILABDA BL, NYOLCADDÖNTŐ
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 22–19 március 13., 18.00
BBM Bietigheim (német)–GYŐRI AUDI ETO KC 20–37 március 13., 16.00
Vipers Kristiansand (norvég)–Odense Handbold (dán) 35–36 március 14., 16.00
Podravka Koprivnica (horvát)–Rosztov-Don (orosz) 20–29 március 14., 16.00
SCM Ramnicu Valcea (román)–CSM Bucuresti (román) 24–33 március 13., 17.00
Krim Ljubljana (szlovén)–CSZKA Moszkva (orosz) 25–20 március 13., 18.00
Team Esbjerg (dán)–Brest (francia) 27–33 március 14., 14.00
Borussia Dortmund (német)–Metz Handball (francia) elmarad elmarad
Az első mérkőzésen az elöl álló csapat játszott otthon, a visszavágót fordított pályaválasztással rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
23 órája

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
Tegnap, 17:25

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Három magyar csapattal kezdődik a női kézilabda Bajnokok Ligája

Kézilabda
2025.09.06. 09:15

Albek Anna: El kell fogadnom, hogy ez egy tanulófázis

Kézilabda
2025.08.26. 16:29
Ezek is érdekelhetik