Férfi kézilabda: szerződést hosszabbított a PSG vezetőedzője

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.02. 13:38
null
Raúl González szerződést hosszabbított a PSG-vel (Fotó: AFP)
Két évvel, 2023 nyaráig meghosszabbította szerződését Raúl González, a francia bajnok Paris Saint-Germain kézilabdacsapatának vezetőedzője – számolt be kedden a klub honlapja.
Az 51 éves spanyol tréner korábban a Vardar Szkopjét irányította négy éven keresztül, majd 2018 júliusában ült le a párizsi gárda kispadjára.

A szakember irányításával a csapat 2019-ben és 2020-ban is megnyerte a francia bajnokságot, a Bajnokok Ligájában azonban egyelőre nem tudott a csúcsra érni, az előző kiírásban a harmadik helyen végzett, a decemberi kölni négyes döntő bronzmérkőzésén pedig a Telekom Veszprémet győzte le.
Legfrissebb hírek

Az Optánál a PSG egyszer sem, az Inter csak az elődöntőbe jutás után volt favorit a BL-fináléba jutásra

Bajnokok Ligája
13 órája

Denzel Dumfries a BL-döntőben is kulcsszereplő lehet

Bajnokok Ligája
16 órája

Nagyon sima volt a döntő, a PSG Francia Kupa-diadallal melegített a BL-fináléra

Francia labdarúgás
2025.05.24. 23:06

Csillogó nevek helyett csillogó középpálya a PSG-nél

Bajnokok Ligája
2025.05.14. 11:53

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
2025.05.10. 23:52

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Nagyon nem megy az Arsenalnak az elődöntőkben – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 10:59
Ezek is érdekelhetik