Férfi kézi: Lauge biztosan nem lép pályára a mostani BL-évadban

Vágólapra másolva!
2021.03.23. 12:11
null
Rasmus Lauge a Kiel elleni BL-csoportmérkőzésen sérült meg tavaly decemberben (Forrás: Getty Images)
A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának klasszis irányító-átlövője, Rasmus Lauge noha jobban van a decemberben elszenvedett súlyos térdsérülése után, több hónap kényszerpihenőre szorul. Az SzPress Hírszolgálat azt közölte, hogy a vb- és Eb-aranyérmes játékos a Bajnokok Ligája júniusi négyes döntőjében akkor sem szerepelhetne, ha a magyar csapat bejutna oda.    

 

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a THW Kiel elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen súlyosan megsérült Rasmus Lauge, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának világ- és Európa-bajnok dán irányító-átlövője. Mindez alig több mint három héttel a BL év végére halasztott négyes döntője előtt történt. Pedig nagy szükség lett volna rá Kölnben, mert a Telekom Veszprém játékosai hiába fogadkoztak, a final four végén a meglepetést okozó Kiel ünnepelhetett.

Lauge térdét – amely hat évvel korábban egyszer már felmondta a szolgálatot –szülőhazájában műtötték. Csak a tévékészülék előtt örvendezhetett annak, hogy a honfitársai a januári, egyiptomi világbajnokság döntőjében Svédországot legyőzve megvédték a 2019-ben megszerzett címüket.

A játékos február elején visszatért a családjával Veszprémbe – közölte az SzPress Hírszolgálat. – Azóta egyre bátrabban foglalkoztatja az izmait és terheli a műtött térdét. Nagy segítségére van Marija Lojanica, a klub szerb erőnléti edzője.

„Rossz érzés, de el kell fogadnom, hogy a visszatérésemtől még hónapok választanak el – nyilatkozta avasárnapi Szeged elleni örökrangadóután Lauge az SzPress Hírszolgálatnak. – Dániában szakszerűen gondoskodtak rólam, és így van ez Veszprémben is. Velem együtt mindenki tudja, hogy két térdműtét után csak biztosra lehet menni, nem szabad sietni. Habár egyre jobban vagyok, türelmesen kell várnom azt a napot, amelyiken már félelem nélkül léphetek pályára.”

Lauge június 20-án lesz 30 éves. Születésnapját egy héttel a BL jelenleg zajló évadának négyes döntője után ünnepelné. A dán akkor sem játszhatna, ha a veszprémiek bejutnának a végjátékba. A klub vezetői azonban azt tervezik, hogya nemrégiben az új szerződését aláírósportoló „civilként” is csatlakozik a Kölnbe utazó küldöttség tagjaihoz. Persze, ha az Építőket a nyolcaddöntőben nem állítja meg a HC Vardar 1961, és az azt következő akadályt is sikerrel veszik.

Legfrissebb hírek

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 16:49

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

Bartha Csaba: 2026-ra világsztárokat szeretnénk igazolni Veszprémbe

Kézilabda
2025.06.24. 12:24

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

Kilenc klub száll harcba a maradék hat helyért a férfi kézilabda BL-ben, köztük a Szeged

Kézilabda
2025.06.18. 20:02

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44
Ezek is érdekelhetik