Női kézi NB I: az MKSZ elismerte, hibáztak a játékvezetők a DVSC meccsén

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.16. 12:59
null
A DVSC hazai pályán ikszelt az MTK-val (Fotó: Kovács Péter)
A Magyar Kézilabda-szövetség játékvezetői albizottságának elnöke szerint hibáztak a bírók a vasárnapi, DVSC–MTK női NB I-es mérkőzés hajrájában – számolt be róla a debreceni klub a hivatalos honlapján.

 

A vasárnapi bajnoki mérkőzés 29–29 lett. Érdekesség, ez volt az NB I mostani kiírásának első döntetlenje. A meccs végén a Loki támadott, s Vantara-Kelemen Évával szemben szabálytalankodott az MTK, a játékvezetők időn túli szabaddobást ítéltek.

A DVSC jelezte, az esettel kapcsolatban kikérte a játékvezetői albizottság véleményét. Herczeg Péter elnök gyorsan reagált a Debrecennek.

„A szervezet elnöke, Herczeg Péter elmondta, hogy valóban rossz döntés született, járt volna a büntető a DVSC számára, ez teljesen egyértelmű. Hozzátette – nem a kollégák mentegetésének szándékával –, hogy reményei szerint az ilyen hibák hosszú távon kiegyenlítődnek, bár az lenne az ideális, ha egyáltalán nem lennének hibák…” – olvasható a dvsckezilabda.hu-n.

NŐI KÉZILABDA NB I
DVSC SCHAEFFLER–MTK BUDAPEST 29–29 (17–13)
Debrecen, zárt kapu mögött. Vezette:
Medve, Südi
DVSC: GIEGERICH – Bánfai K., KOVÁCS ANNA 9 (2), Vámos P. 5, Tóvizi 1, HORNYÁK D. 5, VANTARA-KELEMEN 3. Csere: Csapó Kyra (kapus), Bordás 1, Deszpotovics 1, ARANY 4, Vámosi P., Petrus. Edző: Köstner Vilmos
MTK: GYŐRI B. – DÁVID-AZARI 3, DAKOS 4, Szabados G., SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 10, PÁL T. 8 (3), Pelczéder 2. Csere: Suba (kapus), Szekerczés, Marincsák 2 (1), Sallai N., Bujdosó-Gerháth. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–2. 12. p.: 6–7. 28. p.: 17–12. 36. p.: 22–16. 49. p.: 24–24. 53. p: 26–27
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos:
– Ezen a szinten jó mérkőzést játszottunk, amelyen az MTK nem érdemtelenül szerzett pontot. Nem védekeztünk rosszul, de passzív játéknál az utolsó passzoknál nem voltunk elég határozottak és az ilyen lövőerejű játékosok ellen ez nem fér bele. Támadásban is akadtak hibáink, sokszor nem vettük észre a beállót. Van mit tanulni…
Golovin Vlagyimir: – Korábban sokszor előfordult, hogy amikor hátrányba kerültünk nem volt hite a csapatnak, szerencsére most nem ez történt. Jól kezdtük a meccset, aztán védekezést váltott a Debrecen, ebből kovácsolt négygólos előnyt a szünetre. A folytatásban stabilabb lett a védekezésünk, Győri Barbara jól védett, így ledolgoztuk a hátrányunkat és kiélezett végjátékban végül értékes pontot szereztünk.

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Alba Fehérvár a stabil középmezőnyt célozza meg a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.07.22. 15:08

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Arany Rebeka: Jó érzés hazatérni a Vasashoz

Kézilabda
2025.07.20. 11:38

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57
Ezek is érdekelhetik