Női kézi Eb: az EHF megbüntette a „bírózó” dán kapitányt

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.10. 18:54
null
Az EHF megbüntette Jesper Jensent (Fotó: AFP)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) pénzbüntetést szabott ki Jesper Jensenre, a dán női válogatott szövetségi kapitányára.

 

Mint ismert, a szakember a decemberi Európa-bajnokságon, a horvátok elleni bronzmérkőzés (25–19) után éles kritikával illette a találkozó játékvezetőit.

„Ezzel a mérkőzéssel tulajdonképpen az egész jónak vehető tornánkat elintéztük– mondta akkor Jesper Jensen. –Ugyanakkor gratulálok Horvátországnak, egyben kollégámnak, aki azokkal a játékosaival, akikkel csapata bír, ilyen remek munkát tudott végezni. Ha tudjuk hozni az igazi formánkat magas szinten, alighanem nyerhettünk volna. Mentálisan azonban mintha nem tudtuk volna elviselni az esélyesség terhét. A játékvezetés? Mit mondjak, ellenfelünknek megítéltek mindent, nekünk gyakorlatilag semmit. Mintha a húsz évvel ezelőtti Balkánon jártunk volna, amikor oda kellett mennünk meccset játszani, akkor érezhettünk a mostanihoz hasonlót. A bírok folyamatosan nyomás alatt tartottak minket, nagy-nagy rohanások közepette a mérkőzéseken csak azt hallottuk, hogy körülöttünk mindenki ilyen-olyan balkáni nyelven szövegel… Nos, ez történt most is.”

Jensen kiakadása az EHF fegyelmi bizottsága elé került, a szervezet pedig szerdán hivatalos közleményben tudatta, hogy 1000 eurós pénzbüntetést szabott ki a dán szövetségi kapitányra, mondván, Jensen szavai negatív hatással lehetnek a sportágra, valamint a szervezetre.

A szakembernek hét napja van fellebbezni a döntés ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik