Férfi kézi: a Porto kapusának anyja Portugáliába tart, fia agyhalott lehet – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.25. 13:13
null
Portugál sajtóhírek szerint csoda kellene Quintana életének megmentéséhez (Fotó: Getty Images)
Csodával érne fel, ha sikerülne megmenteni a Porto kézilabdakapusának, Alfredo Quintanának az életét – írja a helyi Primeira Hora című lap. A hét elején, edzés közben szívrohamot kapott játékos állapotáról hivatalosan nem közöl semmit a kórház, ahol ápolják, ugyanakkor portugál sajtóhírek szerint csupán a gépek tartják életben, az agya jó 50 percig maradt oxigén nélkül, s minden jel szerint agyhalott. Kubai édesanyja a legrosszabbra készülve már el is utazott Portugáliába – teszi hozzá az újság.

 

Alfredo Quintana a Porto hétfői edzésén lett rosszul, majd – a beszámolók szerint – állapotának stabilizálása után a portói Szent János Kórházba szállították. Az RTP Sport szerdán arról írt, a portugál válogatott kapus az intenzív osztályon fekszik, és az orvosok mesterséges kómában tartják.

A Primeira Hora csütörtökön azzal egészítette ki a hírt, hogy Portugáliában már a legrosszabbtól tartanak, ezért megszervezték, hogy Quintana édesanyja elutazhasson a fiához.

A lap beszámolója szerint félő, hogy a kapus agyhalott. A beszámolók szerint legalább 50 percig maradt oxigén nélkül az agya. A napvilágra került információkat a játékost kezelő kórház ugyanakkor nem erősítette meg.

A Porto szerdán a fehérorosz Meskov Breszt otthonában lépett volna pályára a Bajnokok Ligája csoportkörében, a történtek után elhalasztották az összecsapást. A Breszt honlapján megjelent közlemény szerint a portugál együttes a hátramaradt három BL-meccsének egyikét sem játssza már le.

A kubai származású Quintana szerepelt a 2020-as Európa-bajnokságon, ő kezdett a portugálok kapujában a mieink elleni utolsó középdöntős mérkőzésen, s a portugálok által 34–26-ra megnyert mérkőzésen csapata egyik legjobbja volt. A 32 éves kapus az idén januárban, Egyiptomban rendezett világbajnokságon is tagja volt a portugál válogatottnak.

Legfrissebb hírek

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Kézilabda: az ifjúságiak is „betörtek” a férfi NB I-be

Utánpótlássport
2025.02.10. 09:07

Kézi: megrángatta az oroszlánok bajszát a Kisvárda U20-as női csapata

Utánpótlássport
2025.02.08. 13:52

Kézi: hibátlan Pádár Ildikó vezetésével az FTC U16-os leánycsapata

Utánpótlássport
2025.02.07. 15:50

Kézi: első kozármislenyiként lett juniorválogatott Bernhardt Panna

Utánpótlássport
2025.02.02. 08:57
Ezek is érdekelhetik