Női kézi BL: a Buducsnoszt-edző koronavírusos, nem ő irányít a Győr ellen

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.27. 15:21
Pozitív lett a legutóbbi koronavírustesztje Bojana Popovicsnak, a Buducsnoszt Podgorica női kézilabdacsapat vezetődzőjének – számolt be róla a klub a hivatalos honlapján. A pénteki, Győri Audi ETO elleni Bajnokok Ligája-találkozón így Milena Raicsevics (született Knezsevics) és Szuzana Lazovics vezeti a montenegrói együttest.

A játékosként hatszoros BL-győztes Popovics novemberben lett a Buducsnoszt vezetőedzője Dragan Adzsics lemondását követően. A montenegrói együttes pénteken 19 órától látja vendégül a címvédő Győrt a Bajnokok Ligája B-csoportjában.

A podgoricai együttes tájékoztatása szerint csütörtökön minden csapattagot újra letesztelnek.

Pénteken az ETO ellen így Milena Raicsevics – aki 2014-ben Milena Knezsevics néven egy BL-meccsen lefejelte Görbicz Anitát –, valamint Szuzana Lazovics irányítja a Buducsnosztot.novemberben lett a Buducsnoszt vezetőedzője Dragan Adzsics lemondását követően. A montenegrói együttes pénteken 19 órától látja vendégül a címvédő Győrt a Bajnokok Ligája B-csoportjában.

A podgoricai együttes tájékoztatása szerint csütörtökön minden csapattagot újra letesztelnek.

Pénteken az ETO ellen így Milena Raicsevics – aki 2014-ben Milena Knezsevics néven egy BL-meccsen lefejelte Görbicz Anitát –, valamint Szuzana Lazovics irányítja a Buducsnosztot.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
JANUÁR 29., PÉNTEK
A 6. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
B-CSOPORT
19.00:
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Győri Audi ETO KC (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
15 órája

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

A címvédő ETO Debrecenbe utazik, Kaproncán javíthat az FTC

Kézilabda
Tegnap, 8:47

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda: átvette diplomáját a győriek holland klasszisa

Kézilabda
2025.10.16. 08:25

Női kézi: hosszabbított másodedzőjével az ETO

Kézilabda
2025.10.13. 13:08
Ezek is érdekelhetik