Női kézi: a Győr kétszeres BL-győztesét reaktiválja a Metz

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.01. 21:11
null
Broch már 2018-ban is arról beszélt, csak felfüggeszti karrierjét (Fotó: Török Attila, archív)
Januártól hivatalosan is a Metz játékosa lesz Yvette Broch, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női csapatának korábbi játékosa – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

Broch másfél hete közölte, hogy újra edzésbe áll korábbi csapatánál, kedden pedig bejelentették a 29 éves, 118-szoros holland válogatott beálló hivatalos visszatérését, így januártól a francia bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is pályára léphet majd – teszi hozzá az MTI beszámolója.

A hírügynökség felidézi, a győri színekben kétszeres BL-győztes Broch a világ egyik legjobb játékosa volt, ám 2018 augusztusában váratlanul a visszavonulás mellett döntött, mert lelkileg és fizikailag is teljesen kimerült. A világbajnoki ezüst- és bronz-, illetve Európa-bajnoki ezüstérmes Broch 2011 és 2015 között játszott a Metzben.

Legfrissebb hírek

Gond nélkül nyert a Ferencváros Ljubljanában a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.05. 15:37

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.10.04. 23:05

Női kézilabda BL: Albek cunderből villant, Szikora ijesztő képet posztolt a lábáról – videó, fotó

Kézilabda
2025.10.04. 20:28

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 19:32

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 17:35

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

Könnyedén nyert a Buducsnoszt ellen a Győr

Kézilabda
2025.09.27. 19:31

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30
Ezek is érdekelhetik