Női kézi: El kell fogadnunk ezt a helyzetet – Danyi Gábor

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2020.11.10. 09:36
null
Danyi Gábor szerint beszélni kell a jelenlegi helyzetről (Fotó: Dömötör Csaba)
A koronavírussal terhelt, hektikus heteket maga mögött tudó címvédő Győri Audi ETO KC jó passzban van, kellemes meglepetést szerzett a Dortmund elleni teljesítményével.

 

– Hektikus időszakon vannak túl, hiszen három hét kihagyás, pozitív koronavírusos esetek és egy rövid karantén után, három hiányzó kerettaggal játszottak újra, ráadásul negyvennyolc órán belül rögtön kétszer is. Azt kapta a Borussia Dortmund elleni dupla Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, amit várt?
– Nem, egy kicsit jobbat és többet kaptam – válaszolta Danyi Gábor, a címvédő Győr női kézilabdázóinak edzője, aki csapatával pénteken 34–24-re, vasárnap pedig 38–25-re győzte le német riválisát, és sorozatban 44 meccse veretlen a BL-ben. – Nem számítottam rá, főleg a második mérkőzésen nem, hogy ennyire kompaktak leszünk – nagyon jól játszottunk, nagyon egyben voltunk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem hiszek a csapatomban, egyszerűen csak a realitás talaján maradva erre nem gondoltam volna. Az volt a cél, hogy mindkét meccset megnyerjük, és sokkal többet láttam viszont, mint amit képzeltem, ugyanis nem számítottam sziporkázó játékra. Jó szájízzel zárhattuk a hétvégi két találkozót.

– Az elmúlt három hét befolyásolta az elképzeléseket? És milyen állapotban van a csapat?
– Minden tervünket, számításunkat keresztülhúzták az elmúlt hetek, és nem is volt hová visszanyúlni, mert nincs ilyen jellegű tapasztalatunk, hiszen tavaly vagy tavalyelőtt hála istennek nem volt koronavírus, nem kellett menet közben hat-hét napot kihagynunk és felfüggeszteni a munkát. Mindig megnéztük, hogyan reagálnak a játékosok a terhelésre, ennek megfelelően mentünk tovább az edzéseken. De ezzel minden csapat így van. Kiváló kollektívában dolgozom, köszönhetően a stábtagoknak. Tegyük hozzá, mi szerencsések vagyunk, hiszen még játszhatunk, és megmutathatjuk magunkat, mert vannak nálunk sokkal rosszabb helyzetben lévő együttesek, amelyek pályára sem tudnak lépni.

– Mentálisan és lelkileg mennyire viselte meg a csapatot az utóbbi időszak?
– A jelenlegi helyzet mentális vetülete sokszor még rosszabb, mint a fizikai. Ilyen szempontból nagyon jól kezeltük a történéseket. Persze a kétség minden játékosunkban benne van, ezért beszélnünk kell róla – és szoktunk is –, hogy el kell fogadnunk ezt a helyzetet, mert nem tudunk rajta változtatni. Csak a következő edzésekig és tesztelésig látunk előre, de megegyeztünk, hogy addig is mindenki a legtöbbet igyekszik kihozni magából.

– Játékban és teljesítményben hogy állnak, és szakmailag mennyi tartalék lehet még a győri együttesben?
– A Dortmund elleni második meccs kellemes csalódás volt, dinamikusan és jól kézilabdáztunk, hoztuk a ránk jellemző gyors játékot, szóval nem vagyunk rossz formában. Nagyon remélem, hogy az Európa-bajnoki szünetig hátralévő mérkőzéseket le tudjuk játszani, és rendben be tudjuk fejezni az idény ezen részét.

– Túl vannak hét BL-meccsen, a csoportkör felén. Hogyan látja az erőviszonyokat a nyolcasukban?
– Az újoncnak számító CSZKA Moszkva jelentős játékerőt képvisel, amit igazol az is, hogy ott van a csoport élmezőnyében. A Brest szintén, a franciákról tudtuk, hogy szintén jó erőkből állnak. Kiegyensúlyozott csoportban vagyunk, de az elvárásoknak megfelelően teljesítünk ebben a mezőnyben, és januárban is szeretnénk folytatni ezt a munkát és jó sorozatot.

Legfrissebb hírek

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
18 órája

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

Kézilabda
2025.07.07. 20:46

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
2025.07.07. 11:03
Ezek is érdekelhetik