Férfi kézi: a Veszprém külföldre adta kölcsön a 18 éves átlövőt

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.01. 12:31
null
Ilic Zoran decemberig a lengyel Wisla Plocknál kézilabdázik kölcsönben (Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
A Telekom Veszprém a hivatalos honlapján bejelentette, Ilic Zoran decemberig a lengyel Wisla Plocknál kézilabdázik kölcsönben.

A 18 esztendős jobbátlövő 2019 nyarán a NEKA-tól igazolt a bakonyiakhoz. Az adai játékos az előző idényben a SEHA-ligában, az NB I-ben és a Bajnokok Ligájában egyaránt parkettre lépett a Veszprém színeiben. Ilic összesen tizenöt gólt szerzett David Davis együttesében.

A magyar korosztályos válogatott kézilabdázó december végéig az előző bajnokságban ezüstérmes, az Európa-liga csoportkörében szereplő Wisla Plockhoz került kölcsönbe, amelynek sérülések miatt volt szüksége új jobbátlövőre.

A Plock vezetőedzője Xavi Sabaté, aki korábban öt éven át dolgozott a Veszprémnél, s a magyar válogatottat is irányította. A lengyeleket erősíti többek között Szita Zoltán, valamint a veszprémi ikon, Mirsad Terzic is.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
3 órája

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.07.13. 09:01
Ezek is érdekelhetik