Férfi kézi: Bodó Richárd edzésbe állt a koronavírus után

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 10:16
null
„Óvatosan kezdtük, mert látszik rajtunk, hogy négy hetet kihagytunk és egyáltalán nem mozoghattunk” (Fotó: Dömötör Csaba)
Bodó Richárd, a Mol-Pick Szeged válogatott kézilabdázója hétfőn ismét edzésbe állt a koronavírusos megbetegedése után.

 

A szegediek szeptember 14-én kerültek karanténba, miután több játékosuk megbetegedett. Azóta egy kivételével minden mérkőzésük elmaradt a bajnokságban és a Bajnokok Ligája csoportkörében is, szeptember 23-án azonban ki kellett állniuk a BL-ben, és 26–23-ra kikaptak a lengyel Vive Kielce otthonában.

„Megkaptuk a zöld lámpát, túl vagyunk az első két edzésen. Óvatosan kezdtük, mert látszik rajtunk, hogy négy hetet kihagytunk és egyáltalán nem mozoghattunk” – nyilatkozta Bodó az M4 Sport hétfő esti, Kézilabda magazin című műsorában.

Hozzátette, nagyon jólesett neki, hogy visszatérhetett a sportcsarnokba, találkozhatott a csapattársaival, a szakmai stáb tagjaival, és ismét mindent ugyanúgy csinálhatott, ahogyan szokta.

A 63-szoros válogatott balátlövő elmondta, enyhe tünetekkel, két-három napig tartó lázzal és torokfájással megúszta a megbetegedést, utána már minden rendben volt. A házi karanténban töltött hetek alatt próbált figyelni a súlyára, de ezzel sem volt könnyű dolga.

Bodó a visszatéréshez szükséges kivizsgálások egy részén már átesett, de azt nem ő, vagy az edzői stáb, hanem az orvosok mondják meg, mikor játszhat újra mérkőzést. Egyelőre délelőttönként futásból, labdás gyakorlatokból, szökdelésből álló edzést végez, délutánonként pedig a konditeremben edz.

„Most már azon vagyok, hogy minél hamarabb visszatérjek és meccseket játszhassak” – nyilatkozta.

A Mol-Pick Szegednek csütörtök este ismét mérkőzése lesz, kilenc játékosa nélkül a portugál FC Porto otthonában szerepel a BL-ben.

„Nincs mit veszítenie a csapatnak, pedig nem ez jellemző a Szegedre. Általában úgy megyünk, hogy nyernünk kell és nyerni szeretnénk. Juan Carlos Pastorral könnyű, mert ő mindig győzni akar, és a játékosok közül is mindenki győztes típus. Biztosan nagyon nehéz dolguk lesz” – közölte Bodó, majd emlékeztetett, hogy a sérülések sem kerülik el az együttest.

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
Tegnap, 19:41

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37

Nagy csatában verte meg az ETO a Csurgót a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.05. 19:31

Férfi kézilabda NB I: háromgólos komlói siker a NEKA ellen

Kézilabda
2025.09.04. 20:14

Minden labdáért nagyon kell küzdeni komlói mezben

Kézilabda
2025.09.03. 13:37

A nyolcadik hely az újonc Budai Farkasok célja a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 11:02

Szoros meccset nyert meg az FTC Balatonfüreden a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.08.31. 16:47
Ezek is érdekelhetik