Női kézi BL: három pozitív teszt, kérdéses a szombati meccs

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.09.17. 17:05
Két játékos, a spanyol Mireya González és a szerb Krisztina Liscsevics, valamint Goran Kurtes másodedző koronavírustesztje is pozitív lett az SCM Ramnicu Valcea női kézilabdacsapatánál, így kérdésessé vált, hogy a román bajnok és kupagyőztes szombaton megrendezheti-e az Odense elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést.

A Győri Audi ETO KC-val azonos csoportban szereplő Valcea a hétvégén 28–21-re kikapott Brestben, majd a hazatérés után kedden jelentkeztek a betegség első tünetei a két játékosnál. Azonnal teszteltek mindenkit, amely Kurtesnél is kimutatta a fertőzést, és azóta nem is volt edzése a csapatnak.

„A lányok végig maszkot viseltek, az úton, a reptéren, a repülőben, a szállodában. Állandóan fertőtlenítünk, és augusztus eleje óta mindenkit tíz alkalommal teszteltünk, legutóbb a bresti utazás előtt. Mostanáig egyetlen pozitív eredmény sem volt” – nyilatkozta a Gazeta Sporturilor bukaresti sportlapnak Florin Verigeanu klubelnök, akinek egyelőre fogalma sincs, hogy lesz-e szombaton mérkőzés. A Valcea értesítette az esetről az EHF-et, ám a döntés joga elsősorban a megyei Közegészségügyi Hatóságnál van, amelynek járványgóc esetén jogában áll a teljes csapatot karanténba küldeni.

A koronavírus-járvány már befolyásolta egy BL-mérkőzés eredményét: az első fordulóban a Buducsnoszt 11 fertőzött játékosa nélkül utazott el Horvátországba, ahol kilencgólos előnyről kapott ki 29–26-ra a Podravkától.

Romániában a Valcea a második női kézilabdaklub, amelynél felbukkant a koronavírus. Az első a Dunarea Braila volt, amely kilenc játékosa megbetegedése miatt a hónap elején nem tudott kiállni a Román Kupa negyeddöntőjére – éppen a későbbi győztes Valcea ellen.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: rögös úton halad az Eb felé az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.04. 11:09

Kézilabda: vezér nélkül maradt a vb-re az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.07.01. 16:40

Kézi: a junior leányválogatott Eb, az ifjúsági dupla megméretés előtt

Utánpótlássport
2025.06.29. 09:05

Kézilabda: a 14. helyen zárta az U21-es férfi-vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
2025.06.27. 18:31

Kézilabda: a 13. helyért játszik a vb-n az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.06.26. 16:08

Kézi: kikapott Norvégia ellen a magyar csapat az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.23. 13:41

Kézi: második helyen középdöntősök a magyarok az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.21. 15:59

Kézi: az argentinokat is legyőzte a magyar csapat az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.20. 16:09
Ezek is érdekelhetik